Dorog

Adventi programokkal készül az MMSZ Dorogi Csoportja

Kézműves foglalkozással és vásárral készül az adventi hétvégékre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dorogi Csoportja – tudtuk meg Kontra-Fritz Lillától.

December 2-án, advent első szombatján 15 órától kézműves foglalkozást tartanak az MMSZ Rozsályi Zoltán Közösségi Házban (a régi Földhivatal épülete), ahová szeretettel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A program ingyenes, mindenki számára nyitott. A foglalkozást az önkéntesek tartják és az alapanyagokról is ők gondoskodnak.

December 10-én, advent második vasárnapján kézműves vásárt tartanak az MMSZ Rozsályi Zoltán Közösségi Ház előtti parkolóban (rossz idő esetén a házban), ahol az önkéntesek és lelkes adományozók kézműves díszeit, házi süteményeit kínálják majd. Ez nem egy klasszikus vásár lesz, hiszen adománygyűjtő ládákba várják a „fizetséget”, amit tüzelővásárlásra fordítanak majd. „A rászoruló családoknál most a legnagyobb nehézséget a tűzifa hiánya okozza. Már most több megkeresést kaptunk, de sajnos erre jelen pillanatban nincs forrásunk. Reméljük, hogy minél többen jönnek majd el és adakoznak a vásárban” – mondta a dorogimedence.hu-nak Kontra-Fritz Lilla.

Az MMSZ Dorogi Csoportjáról

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dorogi Csoportja közel 30 éve alakult a városban abból a célból, hogy segítséget nyújtson a környék rászorulóinak. Az elmúlt években a csoport helyi tagjai már kevésbé tudtak besegíteni a feladatokban, így 2023-ban azt a célt tűzték ki, hogy a fiatalabb korosztály meghívásával, közösségépítéssel minél aktívabb részesei legyenek a város életének. Idén több, fiatalokat és családokat célzó programjuk is volt, illetve egy idősotthont is meglátogattak az önkénteseikkel.

Önkéntesek jelentkezését várják

A Dorogi Csoport várja az önkéntesek jelentkezését, hiszen a számos programjuk mellett adománygyűjtéseket is szerveznek. Legközelebb december 14. és 19. között a dorogi Spar-ban tartanak gyűjtést, ahová várják a segítőket. A jelentkezéssel kapcsolatban további információt a „#légyjó – ifjú önkéntes közösség” Facebook oldalon találtok!