Megannyi felszabadító és függetlenségi törekvéseink közül is az egyik legjelentősebb az 1703-ban kibontakozó szabadságharc, amelynek hivatalos kezdetének június 15. napja tételeződik, azonban emlékcikkem a szeptember 27-i jeles esemény évfordulóját kiemelendő, lett időzítve. A hivatalos álláspontokkal ellentétben, cseppet sem nevezhető sikertelennek. Egyrészt nem elbukott, másfelől számos komoly eredményt sikerrel eszközölt. Az egyetemes magyar történelemben betöltött szerepe és rangja mellett, térségünk szervesen kapcsolódik mind az eseményekhez, mind a szabadságharc meghatározó vezetőihez.
A függetlenségét és területi egységét 1541-ben részlegesen, majd 1566-tól kiterjedtebb mértékben elvesztő hazánkban permanens szabadságharcok sora vette kezdetét a XVI. század utolsó harmadától. Közülük is az 1703-ban kezdődő II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem által vezetett kiterjedt fegyveres konfliktus az egyik legkiemelkedőbb. Szabadságharcaink közül a lehosszabb ideig tartott, egyben az első a sorban, amely az ország teljes területére terjedt ki, ahol a török kiűzését követően a korábbi két megszálló birodalom helyett, immár egyedül a habsburgok jelentették a magyarságra kényszerített rabigát. A Zentai csatában 1697-ben a törökök dőntő vereséget szenvedtek, majd az 1699-ben megkötött Karlócai béke tett pontot az oszmánok másfél évszázados magyarországi megszállásának végére. A török kiűzése egyesült erővel sikerült, amelyben a magyar erők mellett a nyugati országrészeinket és a Felvidéket megszálló Habsburg birodalom és a Sobieski János által vezetett lengyel seregek vettek részt. Amíg a lengyelek kivonultak, addig a Habsburgok rátelepedtek immár a teljes országra, beleértve Erdélyt is. A bécsi udvarral szemben a magyarok jelentős része feloldhatatlan ellenszenvvel viseltetett már a korábbi időszakok során is, amelyet tovább tápláltak az udvar túlkapásai. A császári birodalom a lakosságra elviselhetetlen terheket rótt, amely még nagyobb tömegeket fordított maga ellen. Noha I. Lipót császár a valóságban inkább báburalkodó volt, a nevéhez fűződik az abszolutista törekvések kiteljesítése Magyarországon, amely következtében minden társadalmi réteg nagyfokú felháborodását vonta maga után és gyorsütemben vezetett egyenes út az általános felkeléshez, majd a szabadságharchoz.
II. Rákóczi Ferenc (forrás: Újkor.hu)
A magyarok egyik legnagyobb sérelmét a történelmi alkotmányban szereplő ellenállási záradék eltörlése, valamint a szabad királyválasztásról való lemondatás volt, amelynek elfogadását a török ellenes harcokban kimerült és kivérzett magyar rendekre kényszerítettek. A nemesség és az egyszeri emberek soraiban egyaránt megindult a szervezkedés. A parasztokból és jobbágyokból szabad csapatok alakultak, akiknek vezére Esze Tamás lett. Az alulról induló mozgalom később meghatározó ereje lett a fegyveres harcokban vitézkedő hadaknak. Az elégedetlenkedő és tettre kész nemeseket pedig gróf Bercsényi Miklós fogta össze. A törekvéseket erősítette valamennyi társadalmi rétegben a szabadság utáni vágy és a nemzet megóvása, amely a közös sérelmek mentén is vezetett és sarkalt az összefogásra. Mind a nemesség, mind a parasztság Rákócziban látta a legmegfelelőbb vezetőt, akit felkértek arra, hogy álljon a mozgalmuk élére. A fejedelem személye nagyban segítette a különböző rétegek egymással való megbékélését, félretéve az évszázados ellentéteket és ezáltal egységbe sikerült tömöríteni a tömegeket egy magasabb eszméért. Rákóczi személye garanciát jelentett a nemzet számára, akiben joggal bízhattak. II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a Sátoraljaújhely melletti Borsiban született, szülei – I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona – harmadik gyermekeként. Az 1667-ben világra jött testvérbátyja, György még csecsemőkorában meghalt, Julianna nővére pedig 1672-ben látta meg a napvilágot. Nemcsak rangja miatt érdemelte ki a nagyságos fejedelem titulust. Felmenői között a legjelesebb magyar nemesi családok, mint a Rákócziak, Zrínyik, Báthoryak, Frangepánok, Lórántffiak és Széchyk találhatók. Az apai ágon kivétel nélkül a korábbi erdélyi fejedelmek, egyben szabadságharcosok sorakoztak. Édesapja maga is az egyik fővezére volt a magyar seregeknek az 1666-ban kibontakozó szabadságharcnak, aki még a kis Ferkó születési évében elhunyt. Ugyan a csatározásokat, majd az azt követő megtorlásokat túlélte, azonban közvetett módon a harcok során a katonai táborokban töltött időszakban tüdőbaj hatalmasodott el rajta, amely nagyban járult hozzá a mindössze 31. életévében bekövetkezett halálához.
A breznai kiáltvány (forrás: Sárospatak online)
A megözvegyült édesanyja 1682-ben feleségül ment Thököly Imréhez. A kis Rákóczi már három évesen lovagolt, s komoly tapasztalatokat szerezhetett a hadi mesterségben is, mivel nevelő apja, Thököli gyakorta magával vitte a táborában, aki maga is a magyar szabdság élharcosa volt és élete döntő részében hadakozott. Amikor viszont török emigrációba kényszerült, családja kiszolgáltatottá vált. Zrínyi Ilona azonban évekig hősiesen védelmezte az ostromló habsburg csapatok ellen Munkács várát, ahol mindkét gyermeke vele tartózkodott. Végül kénytelen volt feladni a várat, viszont bátorságával és kitartásával nem akármilyen engedmények ellensúlyozását érte el. Kiharcolta, hogy gyermekeitől ne válasszák szét és azok számára a családi örökséget is megtarthassa. Más kérdés, hogy az udvar hitszegő módon később elvette gyermekeit. Juliannát a bécsi Szent Orsolya-rend zárdájába internálták, míg Ferencet Csehországban egy jezsuita iskolában helyezték el. A habsburgok mindent elkövettek, hogy a kis Rákócziból száműzzenek minden identitást és még anyanyelvén sem beszélhetett.
A szabadságharc legnagyobb alakja a fejdelem mellett Bercsényi Miklós gróf (forrás: Kárpátalja online)
Zrínyi Ilona közvetítésével sikerült lányának titokban férjhez mennie egy lotaringiai származású főnemeshez, Aspremont Ferdinándhoz, aki a törökök elleni háború során több csatában kitüntette magát, többek között Buda várának 1686-os sikeres visszavételében, majd Eszék várparancsnoka lett immár altábornagyi rangban. Kiváló szolgálataiért magyar nemesi címet nyert. Azonban később erősen konfrontálódott a bécsi udvarral, miután Nándorfehérvárat nem tudta tartani a török erők ellen és kénytelen volt feladni a déli erősséget. Ezért Bécsben perbe fogták és végleg kegyvesztett lett. Ezek után történt a házassága Rákóczi Juliannával, amellyel az ara nagykorosítani tudta magát és kilépett a bécsi gyámságból. Ez pedig öccse jövőjét tekintve is szerencsés fordulatot hozott, aki egy évvel később szintén kiszabadult a gyámság alól. Előtte pedig Zrínyi Ilona is sikeresen megmenekült a bécsi fogságból, miután Thököly két magasrangú császári tisztet is fogjul ejtett és Ilonáért cserébe felajánlotta átadásukat az udvar részére. Ha kelletlenül is, de a császár végül belement az alkuba, azonban lelketlen módon nem engedték meg, hogy Ilona magával vihesse fiát, sőt még azt sem, hogy elbúcsúzhasson Ferenctől, akivel többé már nem is találkozhatott, miután férjét követve ugyancsak a törökországi emigrációt válaszotta.
A kiváló kuruc vezér, aki a kezdetektől fogva főszerepet vállalt a mozgalomban, majd a harcokban (forrás: Wikimédia Commons).
Rákóczi ifjú évei tanulással teltek, amelyek során számos országba is eljutott. Ekkor ismerkedett meg jövendőbelijével, a hessen–wanfried–eschwegei és hessen–rheinfels–rotenburgi hercegnővel Hessseni Sarolta Amáliával, akinek egyenes ági felmenői egyike Árpádházi Szent Erzsébet volt. A pár 1694-ben kötött házasságot. Ugyancsak szorosabb kapcsolat alakult ki XIV. Lajos francia királlyal. Az uralkodó maga is bíztatta a habsburgok elleni felkelésre, amely mindkét fél számára közös érdeknek számított. Az 1700-ban tervezett felkelés terve azonban a bécsi udvar tudomására jutott, így Rákóczit elfogták és várbörtönbe vetették. Pedig lett volna módja kitérni az elfogására indult császáriak útjából, azonban emberi nagysága és nemes lelkűsége ezt nem engedte. Ugyanis közben felesége megbetegedett, ezért férje inkább a hitvese betegágyánál maradt és nem hagyta magára. Ezáltal könnyen kézre került és Bécsújhelyre hurcolták. 1701-ben a már meggyógyult feleség és Julianna nővére közösen segédkeztek a börtönből való megszöktettésében, majd Lengyelországba menekítették. Amália szerepe kitudódott az udvar előtt, ezért a már két meglévő gyermeküket elvették tőle, míg magát két évre internálták, majd tuszként tartották Bécsben.
Bottyán János, a legendás kuruc hadvezér, aki lévén térségünk, kiemelten Esztergom meghatározó módon fonódott össze a szabadságharc időszakával is (forrás: Wikimédia Commons).
A szabadságharc előkészítésének fontos mérföldköve 1703. május 12., amikor Rákóczi kiadta a Breznai kiáltványt, amelyben a nemzetet hívja hadra társadalmi hovatartozás nélkül. A fejedelmet személyesen felkereső küldöttség Esze Tamás és Kiss Albert vezetésével vette át az okiratot és vele együtt ugyancsak a fejedelem által készült harci lobogókat, amelyet Szent István és II. András királyaink nevében és szellemében bontottak ki. A kezdeményezést segítette a jó időzítés, ugyanis menetközben a habsburgok örökösödési háborúba bonyolódtak a franciák ellen a spanyol koronáért. Ezért jelentős létszámú csapatokat vontak ki az osztrákok magyar területről. Azonban így is maradt hátra 30 ezer fős császári had. A szabadságharc tényleges dátumaként június 15-ét tartják, amikor a lengyel-magyar határon találkozott a fejedelem az elébe felsorakozott Esze Tamás vezette sereggel, majd másnap a Vereckei-hágón keresztül magyar földre léptek.
A libertás, avagy a Rákóczi rézpénz, amelyet a hadi kiadások fedezésére verettek (Pannonia Terra Numizmatika online)
A magyar erők napi szinten gyarapodnak a lakosság folyamatos csatlakozásával. A kezdeti időkben több főnemes is egyelőre odzkodott, ugyanis a jobbágyokkal való kölcsönös bizalmatlanság csak nehezen oszlott el a felek között. Noha döntő többségben idővel Rákóczi mellé álltak, azonban akadtak olyanok, akik mindvégig megmaradtak a császár hűségében, élén Pálffy János nádorral. A Rákóczi vezette sereget és az oldalán harcolókat kurucoknak nevezték, követve a régi elődök emlékét. Már a XVII. században zajlott szabadságharcaink hazafi tagjai viselték a kuruc elnevezést, míg az ellenség a labanc nevet, függetlenül attól, hogy osztrák esetleg más nemzetiségű volt az illető a császári seregben, vagy éppen magyar származású. Az utóbbiaknak érthető módon hatványozott megvetés járt osztályrészül. A felkelők lelkesedése és vitézsége mellett, a jól előkészített haditervek és a csapatokat vezető hadvezérek zsenialitása együttesen járult hozzá a jelentős harci sikerekhez. A magyar csapatok szeptember második felére az ország döntő részét sikeresen elfoglalták. 1703. szeptember 27-én pedig a fejedelem kiadta rendeletét, amelyben garantálta a hadba vonuló jobbágyok és családtagjaik mentesítését a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól. A magyar földön élő nemzetiségiek döntő többségben lojálisak voltak a szabadságharc eszméihez és szép számban csatlakoztak közülük is a harcoló csapatok soraihoz. Különösen a rutének magyarsághoz fűződő rokonszenve a történelem során mindig is példaértékű volt és megbízhatóságuk miatt maga a fejedelem is közvetlen személyes testőrségében szívesen alkalmazta őket.
A szabadságharc az első két évében érte el a legnagyobb sikereit, amikor a történelmi Magyarország területének jelentős része magyar kézre került. 1704. július 8-án a gyulafehérvári országgyűlés erdélyi fejedelemmé, egyben Magyarország vezérlő fejedelmévé válaszotta Rákóczit. Térségünkre főleg az 1704-es esztendő elejétől tevődtek át fontosabb események. Gyakorlatilag a vármegyénk valamennyi települését sikeresen elfoglalták a kurucok, egyedül Esztergom volt még a császáriak kezén, amelyet körülzártak és a tavaszra tervezték a vár bevételét. Az ostrom azonban nem járt sikerrel és a visszavonulás során Szenttamásalja városrész elpusztult. A következő évben Érsekújvárból kiindulva tervezték Esztergom újbóli ostromát, amelyet a fejedelem borbély-széknek nevezett és maga is személyesen vett részt mind az előkészületekben, mind az ostrom irányításában. A város katonai szempontból főleg a dunai átkelés lehetőségének egyik sarokpontja volt, de ugyancsak kedvező kiindulást jelentett akár Komárom, akár Buda felé vezetett támadásokhoz. Esztergom ostroma 1706. július 28-án vette kezdetét. A szokásoktól eltérően ezúttal nem a Szenttamás felől történő lövetésre helyezték a hangsúlyt, hanem a Duna túlpartjáról, a párkányi oldalról történtek a fő agyúzások. A vár sokáig kitartott és végül csak szeptember közepén kapitulált Kuckländer parancsnok és a mintegy ezer fős helyőrség. Az elfoglalt várat a fejedelem is megtekintette, majd a Bakócz kápolnában tartatott istentiszteletet. Esztergom azonban nem sokáig maradt a kurucok kezén, miután már a hónap végére az ideérkező Starhemberg császári tábornagy jelentős, közel 14 ezer főnyi császári sereggel október 2-án nekilátott a vár ostromához. Végül szabad elvonulás fejében a várat harc nélkül feladták a védők. Egyben ez volt a vár történetének utolsó ostroma.
Dorogi postacímer a XVII-VVIII. század fordulóján (forrás: Dorogi füzetek 1. kötet, 1990.)
A szomszédvár Dorogon futottak össze a fontos országúti csomópotok, így a hadak felvonulása szempontjából ott összpontosult nagyobb mérvű csapatmozgás, amely a logisztika és utánpótlás miatt gyakorlatilag folyamatosan zajlott. Ezen felül pedig szükség esetén ide vonultak vissza az oltalmat kereső kurucok. A szabadságharc Dorogra gyakorolt közvetlen hatása a postai szolgáltatás terén történt változásokban is érezhető volt. 1690-től a magyar területeken lévő posták osztrák igazgatás alatt álltak, ahol német nyelvű ügyintézés folyt. A kirobbant szabadságharc első szakaszában szünetelt a postaforgalom, majd 1705-ben Rákóczi Szepesi Jánost bízta meg főpostamesterként az új rendszer kialakításával. Az újjászervezett és magyar kézben működő postai szolgáltatásnál a személyszállítás élvezte az elsőbbséget. A környéken számos további harci esemény történt. Elsősorban kisebb kuruc portyák zaklatták a labancokat. Közte is a legjelentősebb egy mintegy 200 hajdúból álló csapat rajtaütése Esztergom alatt, akik az ellenség soraiból sokakat levágtak. A labancok a környező település lakosságát vegzálták. Többek között Dorog, Süttő és Nyerges németajkú lakosságát erőszakkal a várba hajtották, míg Szentgyörgymező, Párkány és Dunamócs falvak magyar lakóit pedig elűzték otthonukból.
Bottyán János lakóháza Esztergomban egy 1931-es képeslapon (forrás: Gallery Hungaricana online)
Külön kiemelendő a szabadságharc emblematikus alakja, a legendás generális, Bottyán János, aki 1643-ban Esztergomban született. Igaz, egyes források nem tudnak biztos születési helyéről és idejéről, de egyértelműen Esztergom környékét jelölik meg 1640 körüli dátummal. A lényegen jelentősen ez mit sem változtat, hiszen bizonyos, hogy személyében térségünk szülöttét tisztelhetjük. Már a török elleni hadakozás idején komoly hírnevet és rangot szerzett. Buda visszafoglalásánál az általa vezetett magyar csapatok oroszlánrészt vállaltak a sikerből. Ezredesi rangot kapott és egy teljes huszárezred tulajdonosa volt. Vitézségéről ódákat zengtek a seregben. Érsekújvár ostroma során belopódzott a várba és a minaret tetejéről lehajította a müezzint. Sikerrel harcolt Nándorfehérvárnál, amiért aranyéremmel tüntették ki. Ezidőtájt vesztette el bal szemét. Innen is lett a ragadvány neve Vak Bottyán. A török kiűzését követően számítottak a császári udvarban is szolgálataira, ám a hadvezér mélységes megvetést érzett az osztrákokkal szemben, azok garázda természete és hazánk kifosztása miatt. Nagyfokú kiábrándultsága és igazságszeretete végett csatlakozott a szabadságharchoz. Személyében Rákóczi az egyik legmegbízhatóbb, legtapasztaltabb, egyben legkiemelkedőbb vezérét tudhatta maga mellett. Számos csatában, ütközetben vett részt. Többek között sikeresen bevette Érsekújvárt, majd hadakozott Nagyszombatnál, Szentgotthárdnál, Dunakömlödnél. A fejedelem kinevezte a Dunántúl kormányzóvájává, amelyet rengeteg csatával sikeresen védelmezett, legtöbbször meglehetős túlerővel szemben is.
A Bottyán-szobor az eredeti helyén (forrás: Köztérkép.hu)
A fejedelem és valamennyi tiszttársa, továbbá katonái rajongtak érte, de az egyszerű emberek becsületét, szeretetét is kivívta. A legtöbben kedvesen csak Bottyán apámnak szólították. Esztergom városa igyekezett méltón ápolni emlékét. Szépséges lakóháza, a város egyik legfrekventáltabb helyén, a Széchenyi téren – az egykori piactéren – álló Bottyán-palota, amely 1723 óta tölti be Esztergom városháza szerepét. Nevét műszeripari középiskola és technikum, utca, valamint híd is veseli. 1977-ben avatták Martsa István által készített lovasszobrát, amely egykori lakhelyének sarkán állítottak fel. A Széchenyi tér, majd a városháza felújítási munkálati miatt 2012-ben eltávolították az alkotást, amely talapzatáról leszedve a városháza belső udvarán árválkodott. Mindeképpen méltó és a nagyközönség számára is elérhető helyre történő visszaállítása sokáig csak kívánság maradt, amelyre ugyan voltak törkevések, de a gyakorlati megvalósulás valamiért csak nem sikerült. Volt arról is szó, hogy a nevét viselő híd városközpont felüli hídfőjénél lesz látható, de nem lett belőle semmi. Talán éppen a kerek évforduló közeledte adhatott újra fokozott eltökéltséget arra, hogy végre visszakapja az őt megérdemlő megbecsülést, miután tíz évnyi várakozást követően, az elmúlt év áprilisában visszahelyezték az eredeti helyére.
A nagyságos fejedelem Mányoki Ádám festményén (forrás: Magyar hősök online portal)
A példaértéken túl, a szabadságharc vívmányai sokat segítettek a magyarságra váró további nehéz jövő átvészelésében. Ha a legnagyobb célkitűzését, a teljes függetlenséget számos gátló és szerencsétlen tényező miatt nem is sikerült kivívni, azonban sok olyan fontos kitétel valósult meg, amiért fegyvert fogtak elődeink. Egyben történelmünk során immár másodjára is kimondták a habsburg-ház trónfosztását, nevezetesen az 1707-ben megtartott Ónodi országgyűlésen, ahol Bercsényi „Eb ura fakó!” kezdetű kinyilatkoztatása azóta szállóigévé vált. Ez az örök érvényű üzenet szerves része a jövőre vonatkozva a mindekori generáció számára, hogy csakis egy teljesen független hazában élhetünk szabadságban, boldogságban és egységes harmóniában.
” Egyáltalán nem félek kijelenteni előtted – ó, Örök Igazság, akinek ezeket az Emlékiratok-at ajánlottam! -, hogy minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem a bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem: kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület, amelynek forrása természetes nagylelkűségem volt, az munkált bennem bűnös módon veled szemben, ó, Istenem, mert hiszen e különböző indítóokok mind magamra vonatkoztak és önmagamban végződtek.”
(Rákóczi Ferenc)
Borítókép: A Rákóczi-szabadságharc zászlaja – Istennel a hazáért és a szabadságért – forrás:Felvidék.ma. online
Felhasznált irodalom, forrás
- Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai – mek. oszk.hu online oldal
- Füry Lajos: A bécsi színjáték – Mikes Kelemen Könyvkiadó San Francisco-Washington-München, 1975. Library of Congress Catalog Card Number: 74-27932. Printed in USA
- Pick József: A dorogi posta története – Dorogi füzetek 1., 1990. ISSN: 1215-7872
- Dr. Varga Tibor: II,. Rákóczi Ferenc titokzatos élete – Szent Korona Szabadegyetem, 2014.
- Dr. Hidán Csaba: Thököli Imre és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca – Nemzetstratégiai Kutatóintézet előadás, 2017.
- Szántai Lajos: II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kora – Örökség Egyesület előadás, 2019.
Ajánlott irodalom: Kubínyi Tamás: Rákóczi Nagyságos Fejedelem – Agora kiadó, 2023.
Szabó Gyula
Legutóbbi cikkek
