Hírek

Megnyitották a tanévet az esztergomi Pázmányon

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi kara szeptember 9-én, szombaton tartotta tanévnyitó ünnepségét.

Hosszú idő után újra magas létszámmal kezdhetik meg a tanévet a Iohanneum épületében, mely így hétről-hétre megtelik élettel. Elsősorban a tanító és óvónőképzésben, valamint a pszichológiában elmélyülni kívánó hallgatók oktatása történik itt. Az oktatási intézmény reményei szerint mindenki megtalálja hivatását náluk, melyben oktatóik és munkatársaik, gyakorlati helyeik minden segítséget megadnak és biztosítanak a tanév során.

Remélik, hogy ez egy közös hosszú folyamat első állomása lesz, mely az egyetem és a város életében egyaránt fontos szerepet tölt majd be! Talán ennek jelmondatává is választhatják dékán úr által említett idézetet, melyet Ferenc pápától tavasszal hallhattunk: „Az élet titka viszont csak azok előtt tárul fel, akik tudják, hogyan kell a kis dolgokat megragadni”.

Rektor úr köszöntő beszédében kiemelte, hogy a nevelésben és személyiségfejlesztésben mindig törekedni kell az egyszerűségre, ennek megtalálására és fenntartására. Hangsúlyozta, hogy az emberi szív megismerése nagy titok, melynek felderítésében a ma nagyon népszerű pszichológia és a pedagógia is fontos szerepet játszik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ehhez mindig nagy tapintattal és tisztelettel szabad csak közeledni, szem előtt tartva, hogy a vallást és a világnézetet nem lehet és nem is szabad egymástól elválasztani.

Birher dékán úr beszédében kiemelte, hogy a város, egyetem életében különösen fontos, hogy az esztergomi felsőoktatás ismét visszatérhet gyökereihez, és ismét megtelik fiatalokkal a város. Bízik benne, hogy az új képzésekkel sikerül megteremteni a hosszútávú növekedést. A képzési helyszínen talán kiemelten fontos az emberekkel, gyermekekkel való foglalkozás, melyhez különösen kapcsolódik Ferenc pápa áprilisba, az egyetemünkön elhangzott gondolata: „ Így értelmezve a kultúra valóban a humanitás megőrzését jelenti. Elmélyül a szemlélődésben és olyan embereket formál, akik nincsenek kiszolgáltatva a pillanatnyi divatnak, hanem szilárdan meggyökereznek a dolgok valóságában.”

Megosztás