Régóta várt pillanat jön el szombat este: az egyik bajnokaspiráns Szombathelyi KKA otthonában elkezdi bajnoki szereplését az Esztergomi Vitézek másodosztályú női kézilabdacsapata.
Az elmúlt hetekben Elek Gábor szakmai igazgató és Karvalics Tamás vezetőedző irányításával kemény munka zajlott, hogy minél jobban és hatékonyabban összekovácsolódjon a tizenkét új érkezőt felvonultató együttes. Ezt a célt szolgálta a négy augusztusi felkészülési mérkőzés is, az egyaránt NB I B-s Kispest és az FTC U19-es csapata, illetve az élvonalbeli Vác és MTK Budapest elleni találkozókon is csiszolhatták a taktikai elemeket Ábrahám Szilviáék. Az esztergomiak jól helytálltak és megvillantották oroszlánkörmeiket az edzőmeccseken, a kispestieket 30–23-ra, a ferencvárosiakat 36–27-re győzték le, a váciakat megszorongatták (27–28), míg az MTK 31–24-re múlta felül őket a bajnoki főpróbán.
„Kicsit lassabban haladt a munka a felkészülés során az elmúlt hetekben, mint ahogyan terveztem előzetesen, de ez nyilván a nagyon sok új játékos miatt volt, sok az új impulzus és információ – tekintett vissza a nyári alapozásra Elek Gábor. – Tudtuk azt is, hogy nem leszünk készen a kezdésre, mert általában egy csapat sincs még teljesen készen a bajnoki rajtra. Bizonyos elemek terén nagyon szépen haladtunk, más területen lassan. A hátsó alakzatunk jól néz ki, a támadójátékban azonban még akadnak technikai pontatlanságok. Ettől azért nem esünk kétségbe, menet közben finomítunk rajta.”
A szakmai igazgató elmondta, az edzőmeccseknek mindig meghatározott feladatokkal vágtak neki:
„A védekezés volt az elsődleges, ami a kapusteljesítménnyel együtt kiválóan működött, működik, a többi játékelemben, támadójátékban, a lerohanásokban és visszarendeződésben viszont még van elmaradásunk. Nagyon sokat kell még ezeken dolgoznunk. Nekünk az is feladatunk lesz az előttünk álló idényben, hogy gyakorlatilag egy NB II-ben jellemző és megszokott edzésszámmal és edzéslehetőségekkel megálljuk a helyünket az NB I B-ben is – szerintem meg fogjuk állni a helyünket.”
A korábbi női szövetségi kapitány leszögezte, az egyik legjobb csapat ellen indítják az idényt, de nekik nincs veszítenivalójuk a szombathelyi rangadón.
„A Szombathely kimagaslik, nagyon erősnek tűnik ebben a másodosztályú mezőnyben, nekünk nem lesz mit veszíteni az első fordulóban – folytatta a szakember. – A másik ilyen magas szintű csapat az Érd lesz véleményem szerint és e két együttes után, mögött lehet a többi klubnak keresnivalója. Ami minket illet, hátul nagyon stabil teljesítmény kell, minden ebből indul ki, ez nagyon fontos. Persze, amíg jó a védekezés, de gyenge a visszarendeződés, addig hiába teljesítesz jól a védelemben, akkor is gyors gólokat fogsz kapni. A kapott gólok számát kell tehát csökkenteni, ez az első lépés. Fel kell építeni egy hatékony rendszert, amibe sok munkát kell tennünk. Idő és türelem, ez a jelszavunk.”
AZ ESZTERGOMI EGYÜTTES KERETE A 2023–2024-ES IDÉNYBEN
- Kapusok: Berkesi Dóra, Merő Dóra (új érkező), Herczeg Lili (új)
- Jobbszélsők: Horváth Alexa (új), Varga Viktória (új)
- Jobbátlövők: Albert Helga (új), Farkas Kata (új)
- Irányítók: Csiki Renáta, Pap Karolina (új), Szucsánszki Zita (új)
- Beállók: Ábrahám Szilvia, Majoros Klaudia (új)
- Balátlövők: Pálinkás Dorka, Százvai Noémi (új), Takács Eszter (új), Valovics Nóra
- Balszélsők: Hajtai Vanessza (új), Joó Anna
- Szakmai igazgató: Elek Gábor
- Vezetőedző: Karvalics Tamás
- Kapusedző: Alena Abramovics
- Erőnléti edző: Szucsánszki Zita, Sölösi László
- Technikai vezető: Mezőségi Irén
AZ NB I B-S BAJNOKI PROGRAM
- forduló (szeptember 2., 18 óra): Szombathelyi KKA–Esztergom
- forduló (szeptember 9., 16): Esztergom–Szigetszentmiklós NKSE
- forduló (szeptember 16., 18): PC Trade Szegedi NKE–Esztergom
- forduló (szeptember 23., 16): Esztergom–Tempo KSE
- forduló (október 1., 16): Debreceni VSC Schaeffler U19–Esztergom
- forduló (október 7., 16): Esztergom–PTE-Pécsi EAC-SIPO
- forduló (október 21., 18): SZISE-Bamba Marha–Esztergom
- forduló (október 28., 16): Esztergom–Komárom VSE
- forduló (november 4., 18): Eszterházy SC Eger–Esztergom
- forduló (november 11., 16): Esztergom–Hajdúnánás
- forduló (november 18., 18): Ferencvárosi TC U19–Esztergom
- forduló (december 9., 16): Esztergom–Érd
- forduló (december 16., 16): Esztergom–Kispest NKK
- forduló (január 13., 16): Esztergom–Orosháza
- forduló (január 20., 18): Gárdony-Pázmánd NKK–Esztergom
- forduló (január 27., 16): Esztergom–Szombathely
- forduló (február 3., 15.45): Szigetszentmiklós–Esztergom
- forduló (február 17., 16): Esztergom–Szeged
- forduló (február 24., 18): Tempo KSE–Esztergom
- forduló (március 9., 16): Esztergom–DVSC U19
- forduló (március 16., 16): PEAC–Esztergom
- forduló (március 23., 16): Esztergom–SZISE
- forduló (március 31.): Komárom–Esztergom
- forduló (április 13., 16): Esztergom–Eszterházy SC
- forduló (április 20., 18): Hajdúnánás–Esztergom
- forduló (április 27., 16): Esztergom–FTC U19
- forduló (május 4., 16): Érd–Esztergom
- forduló (május 11., 18): Kispest–Esztergom
- forduló (május 18., 18): Orosháza–Esztergom
- forduló (május 25., 16): Esztergom–Gárdony