Hírek

Átadták a Tokodért Emlékérmet

Augusztus 20-án, vasárnap délután a tokodi Népművészeti Alkotóházban Szent István-napi ünnepséget tartottak.

Az eseményen köszöntőt mondott Bánhidi László, Tokod polgármestere és Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke. Közreműködött a Kék Nefelejcs Nótakör és a Csillagfény Mazsorett Csoport egy táncprodukcióval.

A műsort követően megáldották az új kenyeret, átadták a Tokodért Emlékérmet, amelyet 2023-ban Tokod Nagyközség Önkormányzata egyhangúlag Szabó Zsolt Béláné Rózsi néninek ítélt oda a karitatív munkában végzett évtizedes munkájáért. Polgármesteri elismerésben részesültek az ünnepség keretében az idén nyugállományba vonuló pedagógusok: Papné Szaló Ilona és Bögös Istvánné.

Az új kenyeret Kardos Mihály nyugalmazott plébános áldotta meg, ezt követően Romanek Etelka alelnök, Bánhidi László polgármester, és Szépvölgyi Arnold, a Gazdakör elnöke szelték fel az új kenyeret.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők Kolbert Sándor és a Kék Nefelejcs Nótakör vezetésével a Tokodi Himnuszt, majd Fehér László tárogatóművész kíséretében a Szózatot és a Székely Himnuszt énekelték.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat

Megosztás