Dorog

IX. A Motorosok is lehetnek Angyalok

2023. szeptember 9-én, szombaton kilencedik alkalommal rendezik meg „A Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági motoros felvonulást.

2023-ban kilencedik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy a róluk alkotott téves képet, Angyalszárnyat bontva, széttépjék. A felvonulás idén is Dorogról indul. Szeptember 9-én, szombaton 9 órától lesz a gyülekező a művelődési háznál, majd várhatóan dél körül lesz az indulás.

A részvétel idén is regisztrációhoz kötött, az ehhez szükséges matricákat az Off Road Motors Lehotay Kft. üzletében (Dorog, Esztergomi út 125.) lehet megvásárolni 3.000 forintos áron, nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig, illetve szombaton nyolc és dél között. A megvásárolt matricát a motorra vagy a sisakra kell felragasztani, ezzel is világossá téve a célt, hogy a résztvevők jótékonysági motoros felvonulással segítséget nyújtanak. Sőt, ha egy igazán egyedi pólót szeretnél, azt is megvásárolhatod az üzletben!

A regisztrációs matricákból és a pólókból befolyt összeget idén is az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak ajánlják fel. A tavalyi felvonuláson rekordösszeg, 3.928.000 Ft gyűlt össze, melyet mintegy 940 motoros „dobott” össze.

Lehotay Kata, a rendezvény szervezője elmondta, hogy idén is lesz motoros véradás, valamint balesetmegelőzéssel és újraélesztéssel kapcsolatos előadással is készülnek. A résztvevőket ezúttal is vendégül látják egy tányér finom ebédre, valamint koncertekkel is kedveskednek nekik.

 „Felvonulásunk során Motorosok százaival foglaljuk el az utakat és mutatjuk meg a nagyközönségnek, hogy a Motorosok is lehetnek Angyalok! Fülsiketítően nagyot fog szólni!” – jegyezte meg Lehotay Kata, a rendezvény szervezője!

Facebook esemény>>