Hírek

Megjelent a Richter TETT-mesepályázat második antológiája

A Magyar Természettudományi Múzeumban mutatták be azt a kötetet, amely a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és novellaíró pályázat második kiírásának legjobb alkotásait tartalmazza. Az általános iskolás és középiskolás szerzők között két olyan díjazott is van, akinek már a kezdeményezés első gyűjteményes kiadásában is szerepelt az alkotása.

Fésü Ella és Klement Tamás már a Richter Gedeon Nyrt. által életre hívott, A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) szakmai partnerségével, illetve a Döbrentey Ildikó – Levente Péter művészházaspár védnöksége alatt meghirdetett mese- és novellaíró pályázat első körére is küldött be alkotást. Ella és Tamás pályázatai már akkor elnyerték a zsűri tetszését, ezért ezek az első kiírást megörökítő tavalyi antológiában is szerepeltek. Mivel a második kiírásra beküldött újabb műveik szintén díjazottak lettek, a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű kezdeményezés legjobb műveit csokorba gyűjtő második könyvben is helyet kap a két szerző. A két fiatalon kívül további 13 olyan szerző van, akinek művei bekerültek mind az első, mind a második Richter TETT-gyűjteménybe. Az utóbbi kötetet – amelynek személyességet és közösséget egyszerre megragadó, a könyvborítón megjelenő, majd a kötet oldalait friss színekben végigkísérő ujjlenyomatmotívummal fémjelzett vizualitása a tervezőgrafikus Czirják-Nagy Zsuzsanna munkája – tegnap mutatták be ünnepélyes keretek között az idén 220. születésnapját ünneplő Magyar Természettudományi Múzeumban.

„Őszinte örömmel és lelkesedéssel adunk otthont ennek a könyvbemutatónak, amely a természettudományok és az irodalom egészen rendhagyó összefonódásának a lenyomata” – mondta el az eseményen Bernert Zsolt, a múzeum főigazgatója. Prof. Dr. Szántay Csaba, a Richter tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője, a pályázat egyik ötletgazdája és zsűrijének tagja hozzátette: „ez a könyv több egyszerű könyvnél: mindannyiunk számára kapaszkodót ad, hogy hihessünk abban a generációban, amelyik a világunk jövőjét határozza meg”. 

„Biztos vagyok abban, hogy a könyvbemutatóra meghívott diákszerzőknek életre szóló, esetleg sorsfordító élményben van részük, amikor kezükbe foghatják az igényes kiállítású kötetet, s azt fellapozva meglelik benne a saját művüket” – fogalmazott Döbrentey Ildikó Magyar örökség- és Prima díjas író, a Richter TETTmesepályázat védnöke, a zsűri tagja, aki szerint ez semmi mással nem pótolható élményt jelenthet a fiataloknak. Hasonló állásponton volt a szintén zsűritag Bajzáth Mária Nők Lapja Irodalmi Díjas tanár, író, neveléstudományi bölcsész, mesepedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője, aki úgy véli: az önmagában pozitív jövőképet generál, hogy az általános iskolás és középiskolás diákok természettudományos történetei könyvalakban jelenhetnek meg. „A könyveket olvasó-gondolkodó emberek írják, és azoknak is íródnak. Ezért ez a könyv számomra a testet öltött remény, az értelmes emberi jövő egyik kézzelfogható záloga” – szögezte le a mesepedagógus.

A Richter TETT második kiírására beérkezett 775 érvényes pályamű közül 113 jelenik meg a „Mesék és más történetek a természettudományok világából” címet viselő antológiában, amelynek legfiatalabb szerzője 2015 nyarán, a legidősebb 2004 júniusában született. Az idei szerzőgárdában akad egy testvérpár is, akik egymástól teljesen függetlenül, külön művekkel indultak és lettek díjazottak. A zsűri által elismert pályázók között van egy határon túli csapat is, miután a kezdeményezés Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján is egyre népszerűbb: az első kiírás 45 pályaműve után legutóbb már 74 alkotás érkezett külföldről.

„Azt Jules Verne óta tudjuk, hogy a természettudományok és a képzelet lenyűgöző és szórakoztató elegyet képez, ugyanakkor a fantáziának nem csupán az írásban van óriási szerepe, hanem a tudományos életben is, így ennek trenírozása mindenképpen jó hatással van a gyerekekre” – összegzett Holtzer Péter, az Sz2A elnöke, aki szerint a kezdeményezés lényege pontosan az, hogy a természet és annak megértése felé fordítsa a fiatalok gondolkodását.

Az első Richter TETT-antológiához hasonlóan a most átadott könyvek is elérhetők a Richter TETTmesepályázat honlapján.

A RICHTER GEDEON NYRT.-RŐL

A régió vezető gyógyszercége magyarországi központú, magyar irányítású, magas hozzáadott értékre és nagyfokú innovativitásra épülő, specializált multinacionális vállalat. A minőségi szaktudás és az innovációs potenciál meglétére építő nagyfoglalkoztatóként a Richter a legjelentősebb hazai koncentrált tudáscentrum, amely – szinte egyedülálló módon – az innovációs lánc teljes spektrumában folyamatosan aktív és igen eredményes. A vállalat vertikálisan integrált módon gyógyszergyártással, kutatás-fejlesztéssel, kereskedelemmel, valamint marketinggel foglalkozik. A Richter az egészségügy és az oktatás elkötelezett támogatója. További információk a www.gedeonrichter.com weboldalon.

AZ SZ2A-RÓL

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a tudományos oktatás fényes múltjára büszke, jelenéért aggódó és jövőjéért tenni akaró platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógushallgatók, diákok, szülők, szimpatizánsok, és a szakembereket munkaadóként foglalkoztató szervezetek építő együttműködését. A szervezet a természettudományos tanárutánpótlás hiányára keresi a megoldásokat annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is legyen, aki természettudományokra tanítja a gyerekeket, fenntartva és folytatva a természettudományos oktatási értéklánc hosszú hagyományait. Ennek jegyében élesztette újjá névadója, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs kezdeményezését, a vidéki iskolákra fókuszáló, kísérleti bemutató foglalkozásokat tartó, utazó Kémia MobilLabort. Szintén ebben a szellemben segíti a természettudományokat oktatók napi munkáját a tanmenethez kapcsolódó, sematizált, könnyen kereshető videót, feladatlapot, animációt és más gyűjteményt tartalmazó honlapcsaláddal, a tanseged.huval.