Esztergom

Földre lökte, rátérdelt, majd elővette

Nem jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki Esztergom-Kertvárosban a Palatinus-tó környékén egy nőt erőszakolt meg.

A megállapított tényállás szerint az idős sértett 2016. április 13-án 20 óra körüli időben Esztergom-Kertvárosban, a Tópart út folytatásánál lévő földes úton haladt, amikor összetalálkozott a 30 év körüli vádlottal. A férfi a sértettet meglepetésszerűen a két vállánál fogva a földre lökte és a sértettre térdelt úgy, hogy lábaival a nő kezeit is leszorította, nemi szervét a nadrágjából elővette és a sértettel szexuális cselekményt végzett. A vádlott ezután a sértett táskáját magához vette és elszaladt. Az elkövetési érték a szabálysértési értékhatárt nem haladta meg.

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság a 2023. április 20. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson a büntetlen előéletű vádlottat szexuális erőszak bűntette, valamint kifosztás bűntette miatt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A bíróság mindemellett kötelezte az elkövetőt az eljárás során felmerült 1.323,517 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék