Esztergom

Reményi Károly karnagy tiszteletére rendeztek hangversenyt Esztergomban

Március 31-én, pénteken 18 órai kezdettel valósult meg az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium épületében a II. Reményi Károly Emlékhangverseny.

Az est keretében a helyi zeneiskola egykori igazgatójára, a KÓTA- és Pro Urbe Esztergom díjas Reményi Károlyra emlékeztek. A rendezvényen Müller Mátyás, a koncert moderátora köszöntötte a jelenlévőket, majd felidézte Reményi Károly karnagy életútját. Ezután négy részből álló műsorblokk következett.

Elsőként Ars Strigoniensis Zenekar lépett fel, mely együttes projekt-jelleggel kifejezetten a program megvalósítására alakult barátokból, zenész kollégákból. A zongorán Szekrényessy Csanád, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves növendéke játszott (tanárai: Réti Balázs és Falvai Katalin). A karmesteri pálca Szabó Márk kezében lendült, aki szintén a Zeneakadémia mesterszakos hallgatója és jelenleg Erasmus ösztöndíj keretében a berlini Hochschule für Musik Hanns Eisler intézményben tölt el két szemesztert (tanárai: Cseri Zsófia és Tobias Walenciak). Az együttes Mozart: d-moll zongoraversenyét adta elő.

A nagy sikert kiváltó produkció után a közönség az esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar önálló műsorát hallgathatta meg. Zongorán közreműködött Rózsár Brigitta, vezényelt a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola jelenlegi igazgatója, Udvardyné Pásztor Ágnes.

Rövid szünet után a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar is bemutatkozhatott az esztergomi színpadon. A városba látogató kórus mindemellett másnap önálló hangversenyt is adott a Szatmári Irgalmasnővérek Zárdatemplomában. Mindkét koncerten Cseri Zsófia, a Zeneakadémia tanára és a kórus karnagya vezényelt.

Az est fináléjaként az Ars Strigoniensis Zenekar, Szekrényessy Csanád (zongora) és a fellépő kórusok egyesült erőkkel Beethoven briliáns alkotását, az Op. 80 Karfantáziát szólaltatták meg, a karmesteri dobogón ismét Szabó Márk vezényletével. Szólót énekelt Dunai Éva, Tóth Renáta Zsanett, Gergely Zsóka, Papp Viktor, Pálmai Árpád és Cser Ágoston.

A grandiózus konklúziót és az egész hangversenyt több perces taps és nagy ováció fogadta az esztergomi közönség részéről, amely helyt ad a program vezérgondolatának, miszerint:

„Reményi Károly személyisége egykoron és emlékezete jelenleg is épít, gyarapít, motivál, alkotásra és tettekre buzdít, valamint ami a legfontosabb: egyesít és közösségbe kovácsol.”

Reményi Károly 1970 és 1999 között az esztergomi zeneiskola igazgatója volt, amely időszakban sorkerült az akkori épület kibővítésére. Az intézmény ennek köszönhetően nyerte el a ma is ismert formáját. Szakmai munkája során tanári tevékenysége mellett többek között a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskarának karnagya, az Esztergomi Szimfonikus Zenekar alapítója és karmestere volt. Élete során számtalan fiatalt indított el a zenei útvonalon, így például Szabó Márk, a hangverseny karmestere is az ő szárnyai alatt kezdte meg zenei pályafutását. Reményi Károly visszavonulása után, 2020 novemberében hunyt el Esztergomban.

Az esemény Szabó Márk és Szekrényessy Csanád szervezésének eredményeképpen tudott megvalósulni a Nemzeti Kulturális Alap és Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. További támogatóik voltak: Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK), Neuzer Kerékpárgyár Kft., Molnár Gábor Autósiskola, Dobó Katalin Gimnázium, Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola.

Fotók: Walczer Patrik / Kis Ákos