Április 2-án, virágvasárnap, a nagyhét kezdetén a felújítás alatt álló esztergomi bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás múló betegsége miatt Török Csaba címzetes prépost, a bazilika plébániai kormányzója mutatta be az ünnepi szentmisét és olvasta fel a bíboros homíliáját – írja a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a hivatalos honlapján.
A szertartás előtt a papnövendékek barkákat osztottak szét a hívek között, emlékezve arra, hogy a húsvét előtti vasárnapon Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, ahol a tömeg pedig pálmaágakkal fogadta őt.
A barkaszentelés szertartása után a szentmisében a papnövendékek szkólája énekelte el a passiót, Krisztus szenvedéstörténetét. Erdő Péter bíboros homíliáját Török Csaba olvasta fel.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a szentbeszédet.
1. Végigkövettük Krisztus Urunk keresztútját szenvedésének kezdetétől megváltó haláláig. Ha Jeruzsálemben járjuk végig ezt az utat, a Via Dolorosát, ma is megérint bennünket a hajdani események hangulata: a kavargó tömeg, a szimpátia és az értetlenség, az események felszíne és a mélyben játszódó történés. Hol a mi helyünk ebben a történetben? Kíváncsi bámészkodók vagyunk? Vagy beérjük egyszerű szánakozással? Esetleg úgy gondoljuk, hogy akiket a tömeg meg a népet tájékoztató nagy információforrások gyaláznak, azok biztosan megérdemlik azt? Vagy éppen botránkozunk is lelkünk mélyén, hogy ha Jézus igazán megváltó, ha Ő az Isten Fia, akkor hogyan tűrhette el, hogy ezt műveljék vele? Vagy akár Pilátus módjára magunkat mentegetjük, hogy igazat adtunk a vádaknak ellene, vagy más ártatlanok ellen a vádaknak pusztán a magunk kényelme és biztonsága kedvéért? Azonosulhatunk-e mással a keresztút drámai történetében, mint éppen a századossal, aki őrizte Jézust és valamiképpen részt vett a kivégzésben? Ő az, aki kimondja a kereszthalált körülvevő csodák láttán: „Ez valóban Isten Fia volt!” (Mt 27,54). Szinte csakis vele azonosulhatunk, hiszen nem ártatlan szenvedőként jártuk végig az életünket. A mi személyes bűneink is hozzájárultak Jézus szenvedéséhez. De mégis itt az idő, hogy mi is hittel elfogadjuk őt isteni méltóságával, végső igazságával és győztes szeretetével együtt.
2. Mik voltak a csodajelek, amikor Jézus kilehelte lelkét? A templom függönye kettéhasadt, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, ahogyan a próféták megjövendölték. (vö. Ám 8,8–10; 9,1) A sírok pedig megnyíltak és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ők Jézus feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba és többeknek megjelentek (vö. Mt 27,52–53). A korabeli zsidó vallásos irodalom, például A tizenkét pátriárka testamentuma összeköti a messiási időkkel az örömben és boldogságban való feltámadást (Simeon 6; Zebulon 10; Júda 25; Benjamin 10). Jézus a holtak zsengéje, elsőszülött a halottak közül, aki vezeti maga után a többi igazakat az örök élet boldogságára (vö. 1Kor 15,20). Jézus kereszthalálában van a mi feltámadásunk és örök boldogságunk. Mindez pedig szorosan összefügg a kereszt megváltó áldozatával.
3. Akkor hát mit tegyünk? Hogyan lehetünk mi is azok között, akik Jézus nyomában az örök életre jutnak? Úgy, ha már most is szeretjük őt, ha napról napra elgondolkodunk parancsain és tanításán. Ha újra és újra felfedezzük a rászoruló emberekben az Ő arcát. Akkor értelmet nyer az életünk. Eltölt bennünket a remény, a bizakodás és a Szentlélek ereje kezdi irányítani lelkünket és testünket. Ezért imádkozhatjuk teljes meggyőződéssel: Szent Keresztfa, egyetlen reményünk! Ámen.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye / Zsuffa Tünde
Fotók: Prófusz Ádám
Legutóbbi cikkek
