Esztergom

Szemtanúk jelentkezését várják az esztergomi rendőrök

Az esztergomi rendőrök egy baleset kapcsán várják a szemtanú jelentkezését.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a 11060/166/2023. bűnügyi számon eljárást folytat járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint február 24-én 23 óra 18 perc körüli időben Bajót külterületén az 1125-ös számú úton közlekedési baleset történt. Bajna irányából Lábatlan irányába haladó Ford áruszállító, egy kanyarban balra kisodródva az árokpartnak ütközött. A jármű vezetője gyalogosan Bajót irányába távozott.

A rendőrhatóság kéri annak a gépkocsivezetőnek a jelentkezését, aki Lábatlan irányába közlekedve a baleset helyszínén megállt, és a már korábban segítség miatt megálló járművezetőnek jelezte, hogy látott az út mellett egy gyalogost.

Kérjük, hogy a szemtanú tegyen bejelentést a 06/33-510-240-es telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

Forrás: police.hu