Dorog

Elmaradtak a gólok a Szentlőrinc-Dorog mérkőzésen

Február 12-én, vasárnap a labdarúgó NB II 23. fordulójában nem esett gól a szentlőrinci alsóházi helyosztón, így a sereghajtó Dorog egy pontot hazavitt baranyai ellenfele otthonából – írja a Nemzeti Sport.

A találkozó pikantériájának ígérkezett, hogy Marián Sluka, a vendég dorogiak mestere éppen korábbi együttese otthonában küldte pályára játékosait, ráadásul az elmúlt találkozókon a tabellán elfoglalt helyzetére rácáfoló lendülettel Baranyába érkezve. És ez a lendület ezúttal sem hagyott alább, a dorogiak rögtön a kezdő sípszó után olyan vehemensen vetették magukat a küzdelembe, hogy érződött, nagyon el szeretnének már mozdulni a tabella legutolsó pozíciójából. Az első 45 perc így a vendégek enyhe fölénye jegyében telt, míg a folytatásban a legutóbbi idegenbeli mérkőzésén az ugyancsak jóval előtte tanyázó Szegedet megfogó hazai együttes is igyekezett jobban megszorongatni a kaput. A próbálkozások azonban ebben a 90 (+5) percben sehogyan sem akartak góllá érni, így a legutóbb az MTK-t is kissé megijesztő sereghajtó Dorognak sikerült pontot rabolnia a Szentlőrinc otthonában.

LABDARÚGÓ NB II – 23. FORDULÓ
SZENTLŐRINC–DOROGI FC 00
Szentlőrinc, 400
néző. Vezette: Katona Balázs (Kiss Balázs, Király Zsolt)
SZENTLŐRINC:
Prokop – Farkas (Török, 67.), Keresztes, Tamás L., László B. – Havas, Papp G. B. (Pintér, 67.) – Rétyi (Novák, 75.), Kesztyűs, Daróczi (Ognjen, 59.) – Taipi (Csörgő, a szünetben). Vezetőedző: Jeremiás Gergő
DOROG:
Molnár Zs. – Kárász T., Gyurácz, Preklet, Kotula (Lustyák, 75.) – Szerencsi (Vígh, 75.), Kapornai, Albert Á. – Magyari (Barna, 69.), Szalai (Berkó, 83.), Papp M. Vezetőedző: Marián Sluka
MESTERMÉRLEG
Jeremiás Gergő: – A színvonal elmaradt a várttól, ettől függetlenül mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei ahhoz, hogy eldönthesse a meccset.
Marián Sluka: – A látottak alapján azt mondhatom, itt hagytunk két pontot. A kialakított lehetőségeket értékesíteni kell, ha három bajnoki pontra vágyunk. Ettől függetlenül azért a döntetlen számunkra nem rossz eredmény.

A mérkőzés részletei>>

Borítókép: Fábián László/Szentlőrinc SE
Forrás: nemzetisport.hu