Hírek

Váltson sebesség helyett közösségi közlekedési bérletet!

Az üzemanyagárak megváltozása miatt most még inkább érdemes lesz a közösségi közlekedést választani. A vonatokra és autóbuszokra érvényes, adott viszonylaton, meghatározott időszakon belül korlátlan utazást biztosító bérletek ugyanis jóval olcsóbbak, mint az autóval történő ingázáshoz szükséges üzemanyag. A vasúti és autóbuszos helyközi közlekedés alaptarifái 2012 óta változatlanok. Emellett a közösségi közlekedés biztonságos, környezetkímélő, az utazási idő pedig hasznosan is eltölthető.

Az idei évben már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán-csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 év végére. Ahhoz, hogy még többen szokjanak át és kedveljék meg a vasúttal vagy a busszal való utazást, nem csak utasbarát, de az autósok számára is vonzó menetrendi év vette kezdetét december 11-től. Az újdonságok attraktívabb része a főváros agglomerációját – különösen az észak-pesti térség vonzáskörzetét – érinti, de a forgalmasabb elővárosi és távolsági vonalakon az üzemidők is kitolódtak, illetve a hétvégi vonatközlekedés is sűrűbbé vált.

Mennyit spórolhat a közösségi közlekedéssel? *

A MÁV-Volán-csoport kiszámolta, hogy az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni, szemben a közösségi közlekedést választókkal. Még akkor is legalább fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé. Az autózást pedig a rendszeres fenntartási költségek vagy parkolási ráfordítások is drágábbá teszik.

Elővárosi vasúti példák napi ingázásra

  • A Vác és a Nyugati pályaudvar közötti 34 kilométerre a dolgozói bérlet 24 600 Ft-ba kerül. Autóval a havi költés eléri a 73 ezer forintot.
  • Budapest és Székesfehérvár között 67 kilométer a távolság, ezen a viszonylaton 49 800 Ft a bérlet. Autóval ingázva 143 648 forintot kellene üzemanyagra költeni.
  • Még zsebbe nyúlósabb az autózás a Budapest és Szolnok közötti utat naponta megtevőknek. Míg a vonatbérlet 71 200 forintba, az autózás 214 400 forintba kerül.

Távolsági utazás vonattal

  • A Budapest és Győr közötti távolság 140 kilométer, egy retúr vonatjegy 6050 Ft. Ebből 9 liter üzemanyag tankolható, amivel nem járható meg a Budapest—Győr út oda-vissza autóval. Ehhez 22,4 liter üzemanyag szükséges, ami 15 000 Ft.
  • A Budapest és Debrecen közötti út 220 kilométer, a retúr vonatjegy 9210 Ft. Ebből 13,6 liter üzemanyag vásárolható. Egy debreceni autós oda-vissza útjához azonban 35,2 liter üzemanyag szükséges, ami 23 584 Ft.

TramTrainnel Szeged és Hódmezővásárhely között

  • A két város 28 kilométerre van egymástól, 8 literes fogyasztás esetén 2,24 liter üzemanyag kell az úthoz, ami 1500 forint, míg a zónajegy 465 forint, amiből még egy liternyi sem tankolható a gépkocsiba.
  • Bérlet esetén a legdrágább és legtöbb helyre alkalmas kombinált zónabérlet 21 200 forint. Ebből 31,6 liter tankolható és 14 útra elegendő, egy ingázó esetében ez egy heti utazásnak felel meg. Kocsival az ingázás pedig 60 032 forintból oldható meg egy hónapban.

Busszal is olcsóbb az utazás

A buszbérletek ára is általánosságban harmad annyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.

  • Aszódról Budapestre egy teljesárú dolgozói bérlet (40 km) 28 500 forintba kerül (Aszódi vasútállomás és Budapest Stadion autóbusz-állomás között).
    • 28 500 forintból 42,5 liter üzemanyagot lehet tankolni, ez egy adott autó fogyasztásától függően körülbelül 530 kilométerre elég.
    • Míg a bérlettel egy hónapig korlátlanul lehet utazni, addig autóval ezt az összeget nagyjából 7 nap alatt „elingázzák” a fővárosba utazók.
  • Budapest és Százhalombatta közötti távra 21 400 forintot kell kifizetni a buszbérletért. Ugyanezt a 30 kilométeres távot 64 320 forintos üzemanyagköltséggel lehet megtenni a havi ingázások során.

A vasúti és autóbuszos helyközi közlekedés alaptarifái 2012 óta változatlanok. Egyes regionális vonalakon az országos árakhoz képest 25%-os kedvezménnyel lehet utazni 2014 óta. Az elmúlt években pedig számos távolsági viszonylatán a gyorsvonati pótjegyet is kivezette a vasúttársaság. Az automatákból és az online (ELVIRA, MÁV app) megváltott jegyek árát pedig 5, illetve 10 százalékos engedmény teszi még kedvezőbbé.

A MÁV-Volán-csoport elkötelezett a közösségi közlekedési jegy- és bérlettípusok fejlesztése mellett: elég csak a teljeskörű elektronikus jegyváltásra, a MÁV applikáción elérhető bérletekre és az elmúlt években megvalósult közös vonat-busz díjtermékekre, vagy akár a TramTrain díjszabására gondolni. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a jegyek és bérletek minél egyszerűbben, gyorsabban megválthatók legyenek, és azon is, hogy azok területi egységre legyenek érvényesek, ahol szabadon lehet választani a közlekedési eszközök között.

* A feltüntetett árak 30 napos teljes áru vonat- és buszbérletre vonatkoznak, míg a gépkocsik esetében 1 főre vonatkoztatva 20 munkanappal számolt, és kizárólag az üzemanyagköltséget vette figyelembe a közlekedési társaság. A személyautók esetében az átlagfogyasztást 8 literrel, az átlagos üzemanyagköltséget pedig 670 Ft-tal vették figyelembe. Nem szerepel a számításokban a budapesti helyi közlekedés díjtermékeinek ára.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Megosztás