Hírek

Sereghajtóként zárta az évet a Dorog

December 11-én, vasárnap a labdarúgó NB II 20. fordulójában a sereghajtó Dorog a forduló előtt 17. helyen tanyázó Kazincbarcikát fogadta. A Dorog kezdte jobban a mérkőzést, azonban a 19. percben már a Barcikánál volt az előny. A második félidőben hatalmas nyomás alatt játszottak a vendégek, azonban a Dorog nem tudott egyenlíteni, így Varga Attila állása egy 2–1-es sikerrel került megerősítésre a borsodiaknál – írja a Nemzeti Sport.

Utolsó három 2022-es bajnokiján négy pontot kellett gyűjteni ahhoz a Kazincbarcikának, hogy a folytatásban is Varga Attila legyen a csapat vezetőedzője. Mivel az MTK és a Szentlőrinc ellen csak két pontot sikerült szerezni, így Dorogon mindképpen nyerniük kellett a kék-sárgáknak annak érdekében, hogy megmentsék edzőjük állását. Ennek megfelelően már a középkezdést követően rögtön két helyzetet is kialakítottak a vendégek, mégis a 2. percben a Dorog szerzett vezetést Gyurácz fejesével. Nem sokat kellett várni a barcikai egyenlítésre, öt perc elteltével egy szögletet követően Süttő fejésével egalizáltak a kék-sárgák. A Dorog ezután főleg távoli szabadrúgásokból veszélyeztetett, míg a Barcika kidolgozott helyzetekkel operált. A 19. percben egy bedobást követően Ádám ívelt a kapu elé, ahol Kurdics a kilépő Borsos felett a kapuba fejelt. A játékrész folytatásában továbbra is a Barcika játszott veszélyesebben, de nem sikerült megszereznie a harmadik találatot, ami talán lezárhatta volna a mérkőzést.

A második játékrészben felállást váltott a Dorog, Marián Sluka együttese három támadóval rohamozta a barcikai kaput. Jöttek is sorban a lövések, beadások, de Megyeri II és a barcikai védelem jól állt a lábán, érezhető volt a vendégeken, hogy mindenáron szeretnék megnyerni a találkozót. A hajrában az indulatok is elszabadultak, miután Kovács játékvezető nehezen tudta kordában tartani a játékosokat. A 86. percben a dorogi Kárász piros lapot kapott, majd a dorogi szurkolók viselkedése miatt állt percekig a játék. A nyolcperces hosszabbítás során még egy hazai helyzetet jegyezhettünk, de az egyenlítés nem jött össze. Vereségével a Dorog sereghajtóként zárja az évet, a Barcika pedig fellélegezhet, tavasszal is Varga Attila vezetésével folytathatja küzdelmét a másodosztályban.

LABDARÚGÓ NB II – 20. FORDULÓ
DOROGI FC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–2 (1–2)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 300 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Rózsa Dávid, Szabó Dániel)
DOROG: Borsos V. – Barna G. (Magyari Sz., a szünetben), Kárász, Kovács O., Gyurácz, Papp M. – Lénárt, Sztojka, Szedlár (Paudits, 73.) – Szerencsi (Albert Á., 73.), Szalai J. (Vígh Á., 62.). Vezetőedző: Marián Sluka
KAZINCBARCIKA: Megyeri II G. – Szemere B. (Székely K., 82.), Ur, Horváth M., Süttő – Nagy J., Hleba (Heil, 80.) – Csatári, Ádám F. (Pálinkás, 79.), Kurdics (Kállai Z., 90+4.) – Székely D. (Lippai T., 90+4.). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Gyurácz (2.), ill. Süttő (7.), Kurdics (19.)
Kiállítva: Kárász (86.)
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka:
– Kaotikus meccset játszottunk, sajnos a pálya talaja közel sem volt tökéletes. Nagyon szomorú vagyok, mert megint nem léptük át a saját árnyékunkat, pedig jól is kezdtünk, de az ellenfél hamar megfordította a mérkőzést. A második félidőben változtattunk, sokkal bátrabban léptünk előre, helyzeteink is akadtak, de ezeket nem értékesítettük.
Varga Attila: – Kiélezett mérkőzés volt. Tudtuk, a Dorog harcos csapat, de azzal is tisztában voltunk, hogy ha megismételjük az elmúlt hetek teljesítményét, nyerhetünk Dorogon. Az első játékrészben mindenben felülmúltuk a hazaiakat, a második félidő viszont már inkább a küzdelemről szólt. Az összképet nézve teljesen megérdemelten nyertünk.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Dorogi FC Facebook oldala