Hírek

30 éves Tokodaltáró

Borbála-nap alkalmából a bányaszerencsétlenségekben elhunyt tokodaltárói bányászok tiszteletére állított emléktáblát avatták fel, valamint Tokodaltáró Község önállóvá válásának 30. évfordulóját ünnepelték december 3-án, szombaton a Bányász Művelődési Háznál.

A rendezvény az emléktábla leleplezésével és koszorúzásával kezdődött. A résztvevők a Tokodaltárói Bányász Vegyes Kórus előadását, valamint Molnár Renáta énekét hallgathatták meg, majd egy helyi lakos, Juhász Istvánné felolvasta Kovács László Bányászok című versét.

Petrik József, Tokodaltáró polgármestere elmondta, hogy – 30 évvel ezelőtt – Göncz Árpád, köztársasági elnök 1992. december 1-jén nyilvánította önálló településsé Tokodaltárót. A polgármester kiemelte, hogy a község helytörténetét a bánya alakította, hiszen a kaszinó – mai községháza –, a lakóházak, az óvoda, az iskola, a sportpálya és az uszoda korábban mind a bánya tulajdonában állt.

„Előbb megemlékeztünk, most pedig ünneplünk. Ez tényleg nagyon nagy dolog, hogy egy településnek születésnapja van” – mondta Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője az eseményen, majd kiemelte: „Én biztos vagyok benne, hogy sok-sok év múlva, mikor mi már nem leszünk, fentről figyelhetjük majd a 100. és a 150. évfordulót, hiszen az akkor élők is büszkék lesznek arra, hogy tokodaltáróiak.”

A beszédek után a résztvevők egy-egy szeletet kaptak Tokodaltáró tortájából.