Hírek

Október 30-án óraátállítás lesz

Magyarországon minden évben október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás. Ez idén október 30-ra esik, amikor hajnali 3-kor 2 órára kell visszatekerni az analóg órákat, a digitális órák automatikusan átállnak. Az óraigazítás néhány vonatot is érint, azonban menetrendi változást nem okoz.

A nyári időszámítás mellett lakossági és gazdasági, a téli mellett pedig orvosszakmai érvek szólnak. Az Európai Parlament már 2019-ben döntött arról, hogy ne legyen óraátállítás, de a tagállamoknak a megjelölt két év sem volt elegendő a megegyezéshez, hiszen a szomszédos országok között konfliktus támadt, hogy a téli vagy a nyári időszámításnál maradjanak. A témával egyébként sem foglalkoztak kiemelten, hiszen az elmúlt években először a koronavírus-járvány, majd az Ukrajnában zajló háború terelte el a figyelmet. 2021 szeptemberében Csehországban úgy határoztak, hogy még öt évig maradnak az óraátállítás mellett mellett. Magyarország nyitott az óraátállítás eltörlésére, de ehhez egységes európai elhatározás kell – ezt korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ki. Az említett 2021-es határidőt az EP elhalasztotta 2024-ig, tehát előfordulhat, hogy már csak jövőre kell átállítani az órákat, viszont a bizonytalan európai gazdasági környezetben az is megtörténhet, hogy még nagyobb viták izzanak majd fel a téli vagy nyári időszámítás mellett.

Az óraátállítás térségünkben néhány vonat menetrendjét érinti:

  • A Nyugati pályaudvarról Esztergomba 2:25-kor induló S72-es vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 0:53-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Szob alsó és Szob közötti szakaszon is a nyári időszámítás szerint közlekedik, Szobra 2:05-kor érkezik meg.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 1:53-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Istvántelek–Szob szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, de Szobra már a téli időszámítás szerint 2:05-kor érkezik meg.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 2:53-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik, a Nyugatiból a téli időszámítás szerinti 2:53-kor indul.
Megosztás