Hírek

Több mint százan sportoltak könyvtártól könyvtárig

Második alkalommal rendezte meg közös sportnapját az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár és a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár. Augusztus 29-én futók, kerékpárosok és túrázók indultak útnak a két város között, miközben irodalmi és ügyességi feladatokat is teljesítettek.

A résztvevők Esztergomból és Dorogról egyaránt elindulhattak, és maguk választhatták meg, melyik könyvtárnál fejezik be a távot. A nap mindkét helyszínen közös bemelegítéssel kezdődött: Esztergomban Szerencsés Tamás, Dorogon Szegvári József mozgatta át az indulókat.

A sportolók ezúttal nem rajtszámot, hanem „rajtírót” kaptak: többek között Dante, Shakespeare és Marék Veronika nevét viselve teljesítették az útvonalat. Több mint százan vágtak neki a távnak, amelynek állomásain a könyvtárosok és segítőik irodalmi rejtvényekkel, valamint ügyességi játékokkal várták őket. A gyermekeknek külön feladat készült: versek hiányzó szavait kellett megfejteniük és állatfigurás bélyegzőkkel pótolniuk.

Az útvonal a Helischer József Városi Könyvtárat, a szentgyörgymezői lakóparkot, a Schweidel József utca melletti kerékpárutat, a kertvárosi körforgalom utáni bringautat, a Palatinus-tófürdő bejáratát és a Gáthy Zoltán Városi Könyvtárat érintette.

A sportnap József Attila „A távolságot, mint üveggolyót, megkapod…” sorát választotta jelszavául. Ennek jegyében minden célba érkező választhatott magának egy üveggolyót, majd frissítők, szendvicsek és olvasnivalók mellett pihenhette ki az út fáradalmait.

Akik hosszabb távra vállalkoztak, Annavölgyig vagy Visegrádig is továbbfuthattak, kerékpározhattak, illetve túrázhattak, ahol szintén könyvtárosok várták őket.

A program megvalósításában a Dorogi Kerékpáros Egyesület, a Dorogi Futókör, az Esztergomi Futóművek, az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület és a Szent István Strandfürdő segítette a két könyvtárat.

Az Esztergomból és Dorogról indult kezdeményezés más településeket is megihletett: ugyanezen a napon Tát és Nyergesújfalu, valamint Tata és Tatabánya könyvtárai között is útnak indulhattak az érdeklődők. A tervek szerint jövőre a program már az országhatárt is átlépi, és újabb útvonallal bővül.

Fotók: Helischer József Városi Könyvtár