Hírek

Átadták a Dicséretes Epöli Porta címet

Október 14-én az idősek napja alkalmából ünnepséget rendeztek Epölön.

A jeles alkalmából Feldhoffer Antal atya celebrált szentmisét a Keresztelő Szent János templomban. Ezt követően a közösségi házban műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak – írta Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán.

A képviselő megjegyezte, hogy először Kardos Boglárka óvodavezető által felkészített gyermekek adtak műsort, majd az Epöli Búzavirág Népdalkör nótacsokrát hallgathatták a szépkorúak. Zárásként Szladik Tibor, azaz a harmonikán játszó Tibimaestro zenélt. Végezetül pedig a Cselényalja Színtársulat bemutatta a Rátóti csikótojás népmese feldolgozásából született darabot.

Erős Gábor bejegyzésében kiemelte, hogy az ünnepségen vehette át Belkovics László és felesége a Dicséretes Epöli Porta címet, majd a születésnaposok mellett köszöntötték a legidősebb lakosokat, Mayer Bélánét és Tácsik Imrét is. Továbbá külön elismerésben részesült Hanzlik Ferenc és felesége, Papp Edit, akik 62 éve házasok.

Fotók, forrás: Erős Gábor Facebook oldala

Megosztás