Hírek

21 százalékkal nőhet a pedagógusok bére jövőre

Jelentős pedagógus-béremelés lehet, ha lesz megállapodás, és 2025-re a diplomás átlagbér 80 százaléka lesz a fizetésük. 2023-ban 21, 2024-ben 25, míg 2025-ben 30 százalékkal kell emelni a pedagógusbéreket – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás közölte, az érintett törvények egy részét már el is fogadta a parlament, és az Integritási Hatóság is működni fog. A jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú, hogy Magyarország megállapodásra törekszik. Kiemelte, ha sikerül megállapodni, már január 1-jén az eddig tervezett 10 százalék helyett megvalósulhat a közel 21 százalékos emelés. Megjegyezte: a rendszerváltás óta háromszor kaptak jelentős béremelést a pedagógusok, ebből kettő az Orbán-kormány idején volt.

Gulyás Gergely a Kormányinfón arról is beszélt, hogy lehetőség van az uniós tárgyalások eredményes lezárására. 17 kérdésben egyeztek meg a bizottsággal, és ezek végrehajtását vállalták. Szintén vállalták az egyajánlattevős közbeszerzések csökkentését. Kiemelte, hogy cselekvési tervet fogadnak el a közbeszerzési verseny fokozására. Támogatási rendszer jön létre a mikro kkv-k közbeszerzésen való részvételéhez, mindemellett megerősödik az OLAF-fal való együttműködés.

A miniszter szólt arról is, hogy a kormány szerdán energetikai kérdésekről is tárgyalt, ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország energiaellátása biztosított. A legfőbb kérdés most, hogy van-e elérhető energia, és mennyibe kerül – tette hozzá. Magyarországon rendelkezésre áll elegendő energia, és az ország gázellátása fél évig biztosított. Gulyás megemlítette azt is, hogy az energiarendszerben sok változtatás kell, és ha sikerül a bizottsággal megállapodni, akkor az RFF-hitel részét zöld átállásra, és az energiahálózat-rendszer megújítására költik. 

Gulyás bejelentette azt is, hogy a nagy igények miatt felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget a napelemes villamostermelés esetén. A jelenlegi hálózat nem bír el több napelemes betáplálást. A következő egy hónapban a tárgyalások lezárulnak az Unióval, és akkor egy megújuló energiát jobban fogadni tudó rendszer épülhet fel.

Forrás: origo.hu / MTI / Kormányinfó

Megosztás
Tegek: kormányinfó