Esztergom

Bajnán és Esztergomban is vandálok jártak

Bajnán a szüreti installációt rongálták meg, míg Esztergomban a pumpa pályát és környezetét.

Pallagi Tibor, Bajna polgármestere az önkormányzat közösségi oldalán közölte, hogy vasárnap reggel arra lettek figyelmesek, hogy a Hősök terén, a szüreti dekorációként gondosan felállított, feldíszített, népviseletbe öltöztetett bábuikat valakik felborították, szétszedték, szétdobálták. „Felháborítónak tartjuk azt, hogy a település lakóinak örömére, a falu szebbé tételére tett törekvéseinket, munkánkat vannak, akik semmibe veszik, megcsúfolják, tönkreteszik.” – jegyezte meg a polgármester, majd kitért arra, hogy szerencsére a faluközpontban több térfigyelő kamera is van, így nyomára bukkanhatnak az elkövetőknek. „A rendőrségen vandalizmus miatt feljelentést teszünk. Aki bármit tud az esetről, kérem, jelezze a hivatalban!” – tette hozzá.

Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere szintén vandalizmusról számolt be a közösségi oldalán pénteken este. Elmondása szerint a pumptrack pályát rongálták meg azok a magukat erősnek képzelő fiatalok, akiket a közterület felügyelet ért pénteken tetten a Prímás szigeten. A mintegy 50 millió forintból épült pályán folyamatosak a rongálások, graffitik csúfítják a térkövet, a kihelyezett asztalokat és padokat. A most lebukott gyerekek épp a lebetonozott kerékpártárolót, a kukát és területet határoló oszlopokat forgatták ki a földből. „Nagyon nehéz így értéket teremteni a városban, ha pont azok rongálják meg, akiknek épült. Mélységesen elszomorít ez a helyzet. Közterületeink rendje mindannyiunk közös ügye! Kérem vigyázzunk rá közösen, életkortól függetlenül!” – jegyezte meg a polgármester.

Fotók, forrás: Bajna Község Önkormányzatának információs oldala / Hernádi Ádám Facebook oldala