Hírek

Jól szerepelt megyénk a halőri versenyen

Megyénk horgászai a 29 csapat közül a nyolcadik helyen végeztek az V. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozón Szarvason. Az országból közel 120 halőr vett részt a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége magas szakmai színvonalú programjain.

Az első napon előadás hangzott az elektromos halászgépekről, a nagy kárókatona és az eurázsiai hód gyérítésének jogi hátteréről és gyakorlati tapasztalatairól, valamint a rendészeti feladatokat ellátó személyekre vonatkozó jogszabályi előírásokról.

Az első elméleti versenyszámban a csapatok két tagjának esetleírás alapján kellett halvédelmi szabálysértési feljelentést készítenie, amíg a harmadik versenyzőnek egy 72 kérdésből álló tesztet kellett kitöltenie.

A verseny második napján a halőröknek először egy halszállító autó segítségével kellett bemutatniuk egy kihelyezésre szánt halak átvételét, biztonságos szállítását és a leeresztés szakszerű folyamatát.

A második feladat egy jármű időre történő átvizsgálása volt, amiben elrejtett halakat kellett fellelni. A harmadik versenyszám vízminőség vizsgálat volt. A mintavételek során a Holt-Körös vizének pH értékét, vezetőképességét, oldottoxigén-szintjét és hőmérsékletét kellett megmérni, majd arról jegyzőkönyvet készíteni és véleményezni az értékeket.

A megyei horgásszövetség az érdekvédelem, a fiatalok nevelése és a természetvédelem mellett fontosnak tartja, hogy tagjait folyamatosan informálja a jogszabályokról és az előírásokról, elősegítve ezzel a horgászat megbecsültségét. Ennek a munkának a része a halőrök képzése, a szakmai megmérettetéseken való részvétel.

A KEMHESZ képviselői: Kállai István (Komárom), Kovács József (Kocs) és Szakály István (Neszmély) voltak. A csapat vezetője, Schmidt-Kovács Bence, a szövetség szakmai igazgatója elmondta, a tartalmas szakmai előadások mellett a tapasztalatcsere volt rendezvény egyik legfontosabb haszna. A megyei szövetségek megismerhették egymás bevált módszereit és ötleteket kaphattak egymástól különböző problémák megoldására.

Fotók, forrás: KEMHESZ