Esztergom

Talált bankkártyákkal akartak fizetni Esztergomban

Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a két férfival szemben, akik talált bankkártyákkal akartak fizeti egy esztergomi étteremben, valamint egy áruházban. Azonban fedezethiány miatt mind a két vásárlás meghiúsult, így a bankkártyákat összetörték és felgyújtották.

A vádirat szerint a sértett 2021. augusztus 12-én az esztergomi parkban egy padon felejtette az övtáskáját, amelyben személyes iratai, bankkártyái voltak. A sértett a buszállomáson a buszra felszállva észlelte annak hiányát, ezért visszaszaladt a parkba, azonban az övtáskát már nem találta meg.

A parkban tartózkodott ebben az időben két férfi, akik megtalálták az övtáskát. Az elkövetők elmentek egy közeli étterembe, ott egyikük az övtáskában lelt SZÉP kártyával akart fizetni, ami fedezethiány miatt nem sikerült. Ekkor az elkövetők a közeli áruházban a sértett két bankkártyájával akartak vásárolni, azonban fedezethiány miatt ez a vásárlás is meghiúsult. A két férfi a termékek hátrahagyásával hagyják el az önkiszolgáló kasszateret.

Az elkövetők ezután egy vízelvezető árok mellett kettétörték és meggyújtották a bankkártyákat, a magas aljnövényzet közé elszórták, a sértett iratait egyenként beledobálták a vízbe.

A Tatabányai Járási Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az elkövetőkkel szemben pénzbüntetést szabjon ki.

A bűncselekményt biztonsági kamera rögzítette:

Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség