Kategóriák: DorogHírekSport

Ezüstérmet szerzett Lévai Zoltán a birkózó vb-n

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő dorogi Lévai Zoltán ezüstérmet nyert szeptember 11-én, vasárnap a belgrádi birkózó-világbajnokság második versenynapján – közölte az MTI.

A tavaly szívizomgyulladás miatt hosszú hónapokat kihagyó Lévai szombaton egy roppant nehéz ágon, öt riválist, köztük az idei Európa-bajnokot legyőzve, parádés menetelést mutatott be. Vasárnap aztán a tokiói olimpia ezüstérmese, a tavalyi játékokon Lőrincz Tamással szemben alulmaradt kirgiz Akzsol Mahmudov várt rá, akit júliusban egy nemzetközi viadalon simán vert, így optimistán készült a döntőre.

A döntőre, amely aztán nem várt eredménnyel végződött. Pedig az első percben Lévai volt az aktívabb, többször is biztatóan fogott össze riválisa hóna alatt, s egyértelműen irányított. A második percben a mérkőzésvezető már a kirgizet biztatta aktívabb küzdelemre, amikor újra a magyar próbálta összefogni, de Mahmudov egy villámgyors szaltóval eldobta (0-4) és tusveszélyes helyzetbe szorította riválisát. Lévai helyzete kilátástalannak tűnt, ám hatalmas küzdelem árán ki tudott fordulni, a kirgiz azonban továbbra is felette volt és fejlefogásból újabb négy pontot érően átforgatta (0-8), így technikai tussal diadalmaskodott.

„Nem tudok mit mondani, nem tudom, mi történt. Legutóbb megvertem 6-0-ra, most meg egy perc alatt kikaptam. Sokkolt” – kereste a szavakat érzelmeivel küzdve a vereség után Lévai Zoltán, aki így is karrierje eddigi legnagyobb felnőtt sikerét aratta. Ezt megelőzően ugyanis egy felnőtt világversenyt zárt dobogón, a 2020-as római Európa-bajnokságot, melyen szintén második volt.

A hétfő esti helyosztós programban is lesz magyar érdekelt, Lévai Tamás, Zoltán öccse a 82 kilogrammosok egyik bronzérméért lép majd szőnyegre. Mellette még három magyar versenyző lép szőnyegre a harmadik versenynapon: a kötöttfogású Kecskeméti Krisztián (60 kg) és Vitek Dáriusz (130 kg), valamint a vb első magyar női birkózója, Szél Anna (62 kg) délelőtt kezdi meg szereplését a viadalon.

Forrás: MTI
Borítókép: Magyar Birkózók Szövetsége Facebook oldal