Kategóriák: Hírek

Mese- és novellaíró pályázatot hirdetnek diákoknak

A Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésére a Szabó Szabolcs Alapítvány idén is kiírta a „TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” című mese- és novellaíró pályázatot.

A pályázat keretében olyan kreatív írásműveket várnak általános és középiskolásoktól, melyekben találkozik a mesék és a természettudományok világa. „A 2021-es TETT Mesepályázat minden várakozást felülmúlt: kezdeményezésünkre nem kevesebb, mint 536 pályaművet küldtek be a kicsik és a nagyobbak.” – mondták a szervezők.

Te és a természettudományok – mesés történetek (TETT) címmel 2021 óta hirdeti meg mese- és novellaíró pályázatát A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésével és támogatásával, valamint Döbrentey Ildikó (Ildikó nénje) és Levente Péter (Péter bátyó) védnökségével általános iskolai, középiskolai, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára.

A TETT-pályázat célja, hogy segítse a közoktatásban tanulók számára a természettudományok (környezet- és természetismeret, földrajz, biológia, fizika, kémia) megszerettetését, a tudományok műveléséhez elengedhetetlenül szükséges íráskészség, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, képzeletük fejlesztését, alkotó erejük felfedezését. A TETT-pályázat olyan fantáziadús irodalmi művek (mese, novella) létrehozására inspirál, amelyek bővelkednek természettudományos elképzelésekben, gondolatokban, kifejezésekben. Pályázni lehet magyarországi vagy határon túli magyar oktatási intézményekből, egyénileg vagy kétfős csapatokban, magyar nyelvű alkotásokkal. A párosan készített pályamunkák esetében a magukat inkább irodalmi, illetve inkább természettudományos érdeklődésűnek tartó diákok együttműködése a csapatmunkát is erősíti.

Mi kell egy jó pályázathoz? Először is egy érdekes és elgondolkodtató történet, amit aztán fel lehet ruházni természettudományos vonatkozásokkal. A két műfaj összekapcsolása azért is izgalmas, mert a mese minden eleme (a mesehős lénye, kalandjai, bátorsága, kockázatvállalása, kitartása, küzdelmei az Igazság megtalálása érdekében, a lehetetlennek tűnő próbatételek kiállása) ezer szálon kötődik a természettudományok művelésének valódi világához. A zsűri értékeli többek között azt, hogy a műben hogyan és milyen mértékben kapcsolódik össze a természettudományos tartalom a meseszerűséggel, illetve novellai megvalósítással; értékeli az eredetiséget, a képzeletgazdagságot, a nyelvi kifejezőkészséget, az igényességet, a fordulatosságot, a humort, a meseelemek illetve a novellai kellékek használatát, a felépítettséget, a kidolgozottságot.

A pályázat beküldésére 2022. szeptember 19-től lesz lehetőség. Addig is jó munkát kívánunk a meseíráshoz!

Pályázati feltételek>>