Lopott, közben malacot itatott

Egy 39 éves dorogi férfi idén tavasszal farönkkel tört be kesztölci ismerőse házába. A férfi azért érkezett, hogy a sértett légpuskáját ellopja és ha már ott volt, megitatta a malacot is. A rendőrök befejezték az ügyben a nyomozást.

Ismerőse kesztölci házába tört be V. János 2022. április 2-án. A 39 éves dorogi férfi egy farönkkel törte be az ingatlan ablakát, és azon keresztül mászott be. A házban célirányosan haladt, tudta, hogy a sértett hol tartja a légpuskáját, azt akarta magával vinni. Ahogy sejtette, a fegyver a helyén volt, magához vette, majd távozott. A tulajdonos aznap este vette észre, hogy betörtek hozzá, és értesítette a rendőrséget. A dorogi rendőrök rövid időn belül azonosították, és április 7-én elfogták az elkövetőt, aki ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

V. János a kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy azért érkezett aznap ismerőse házához, hogy ellopja a légpuskáját. Miután ezt megtette, megitatta a sértett malacát, és távozott a helyszínről. A nyomozók a lopott légpuskát lefoglalták, és visszaadták a sértettnek.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Borítókép, forrás: police.hu