Kategóriák: Hírek

Több fejlesztés valósult meg a közelmúltban Bajóton

A közelmúltban ismét több fejlesztés valósult meg Bajóton – közölte Tóth Zoltán polgármester a település honlapján.

Többek között a Széchenyi utca alsó szakaszának felújítása is befejeződött. Új csapadékvíz elvezető rendszer kialakítására, a vezetékes gáz kiépítésére, aszfaltburkolat kialakítására került sor. „A gáz bevezetése érdekében nyújtott közreműködése miatt szeretnék köszönetet mondani Szabó Józsefnek, aki a lakóknak nyújtott segítséget a gázszolgáltatás igénylésénél.” – tette hozzá a polgármester.

A pincékhez vezető hátsó út is a helyére került. Zúzott kő burkolatot kapott, mindemellett kialakították a csapadékvíz elvezetést. Ezzel egyidejűleg pedig kiépítették a vezetékes víz egy jelentős szakaszát is. „Egyelőre egy darab automatikus vízkivételi ponttal, melynek átadása napokon belül megtörténik. A későbbiek során szeretnénk tovább fejleszteni a hálózatot a hiányzó szakaszok kiépítésével, valamint a pincék rákötésének lehetőségével.” – jegyezte meg Tóth Zoltán, majd hozzátette: pótlásra, illetve javításra kerültek a köztéri hulladékgyűjtő edények.

Fotók, forrás: bajot.hu

Megosztás