Szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal, közös tornával és előadásokkal várták az érdeklődőket október 9-én, pénteken a Sárisápi Bányász Közösségi Térben. Az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Sárisápi Alapszervezete által szervezett Egészségnapon közel száz helyi lakos vett részt.
Sárisáp Község Önkormányzatának beszámolója szerint a rendezvény célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése és az egészségtudatos életmód népszerűsítése volt. A nap során a résztvevők személyes konzultációkon és közösségi programokon is bekapcsolódhattak az eseménybe.
Az érdeklődők vérnyomás-, véroxigén- és vércukorszintmérésen, húgysavvizsgálaton, valamint testsúly- és testzsírmérésen vehettek részt. Az eredményekről dr. Pásztor Tibor háziorvossal konzultálhattak, a népegészségügy munkatársai pedig dietetikai tanácsadással és testzsírméréssel segítették a hozzájuk fordulókat. A szűrővizsgálatok lebonyolításában helyi önkéntesek is közreműködtek.
A programot frissítő masszázs, valamint gyógyteák és ételek kóstolója is színesítette. Pásztor Brigitta, azaz Brigi nővér ülve végezhető tornagyakorlatokkal mozgatta meg az időseket, köztük a Gondozási Központból érkező vendégeket. Az önkormányzat beszámolója szerint a közös mozgás nagy sikert aratott: többen jelezték, hogy máskor is szívesen részt vennének hasonló foglalkozáson.
Délután négy előadás következett. Dr. Pásztor Tibor az elsősegélynyújtás fontosságáról beszélt, kitérve arra, hogyan kezdhetjük meg a segítségnyújtást, ha valaki bajba kerül a közelünkben, és szó esett az újraélesztésről is.
Csányi Lilla pszichológus a veszteségek feldolgozását és a gyászolók támogatásának lehetőségeit járta körül. Előadásának középpontjában az állt, hogyan segíthetjük odafigyeléssel, megértéssel és együttérzéssel a nehéz élethelyzetbe került szeretteinket.
Wibling Viktória táplálkozási tanácsadó, a Szer-Etet Kuckó biobolt tulajdonosa a vitaminpótlásról tartott előadást, különös tekintettel az őszi-téli időszakra és az egyéni igényekre. Cserni Ágota életmód-tanácsadó pedig az élethosszig tartó jóllét feltételeiről beszélt: a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres mozgás és a megfelelő alvás szerepét emelte ki. A résztvevőknek salátákkal és azok receptjeivel is készült.
Az önkormányzat a rendezvényről szóló beszámolójában köszönetet mondott az önkénteseknek, az előadóknak, a közreműködőknek és a támogatóknak, valamint mindazoknak, akik részvételükkel hozzájárultak a közösségi esemény sikeréhez.
Fotók, forrás: Sárisáp.hu Facebook-oldal