Kategóriák: DorogHírekSport

Fölényesen győzött, így biztos bennmaradó a Dorog

Május 15-én, vasárnap a labdarúgó NB II 37. fordulójában a tíz mérkőzés óta nyeretlen, kiesés ellen küzdő Dorog a Pécset fogadta. Az első félidő gól nélküli döntetlenje után a remekül játszó hazaiak sima, és megérdemelt győzelmet arattak – írja a Nemzeti Sport.

A Pécs számára már nem volt különösebb tétje az összecsapásnak, a kiesés ellen küzdő Dorognak azonban égető szüksége volt a pontokra. Ennek megfelelően a hazaiak kezdték lendületesebben az összecsapást, a félidő közepére azonban a vendégek vették át az irányítást. Az első játékrészben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de gól ekkor még nem született. A második félidőben már egyértelműen a hazai csapat akarata érvényesült, amely Barna jól eltalált lövésével szerzett vezetést, majd a csereként beálló Hajdú egy szépen megkomponált kontratámadás végén, valamint szabadrúgásból is eredményes volt. A megérdemelt győzelmet arató, idén az első hazai meccsét nyerő Dorog ezzel bebiztosította másodosztályú tagságát a következő idényre.

LABDARÚGÓ NB II – 37. FORDULÓ
DOROGI FC–PÉCSI MFC 3–0 (0–0)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 500 néző. Vezette: Kovács Imre (Rózsa Dávid, Ring Kevin)
Dorogi FC: Mursits – Nyíri, Berkó, Keresztes, Papp M. – Oldal (Girsik, 69.), Szerencsi (Zabari, 88.), Lénárth, Tóth B. – Barna (Hajdú, 72.), Rácz F. (Vígh, 72.). Vezetőedző: Fenyvesi László
PMFC: Bukrán – Króner (Geiger, 61.), Preklet, Rácz L., Katona L.– Grabant (Károly, 67.), Nikitscher, Futó, Kövesdi P. (Zsemlye, a szünetben) – Bíró B. (Svedjuk, a szünetben), Adamcsek (Tihanyi, 67.), Vezetőedző: Vas László
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László: – Hetek óta akartuk ezt a győzelmet, így nagy volt a nyomás rajtunk. Ma minden összejött, a csapatom a karakter mellé a futballtudást is adta. Hatalmas teher esett le a vállunkról azzal, hogy kiharcoltuk a bennmaradást.
Vas László: – Az eredmény és a játékunk miatt is mélységesen csalódott vagyok. A Dorog azzal vert meg minket, ami a mi erősségünk. Keressük a hibák okát, ellenfelünknek pedig gratulálok a győzelemhez és a bennmaradáshoz.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Dorogi FC Facebook oldala