Kategóriák: DorogHírekSport

Most Kecskeméttől kapott ki a Dorog

Május 1-jén, vasárnap a labdarúgó NB II 35. fordulójában a Dorogi FC a Kecskeméti TE-t fogadta. A vendégek esélyeshez méltóan idegenben is nyerni tudtak – írja a Nemzeti Sport.

Úgy kezdett a Kecskemét Dorogon, ahogy az egy esélyes csapathoz méltó, már az első percektől kezdve masszív labdabirtoklási fölényben voltak a vendégek. Jól bontogatott a KTE, de a kontrákra váró Dorog sokáig szervezetten védekezett, így a lilák néhány távoli lövés és pontrúgás kivételével nem tudtak veszélyeztetni. A 23. percben Vágó és Dlusztus fejelt össze, utóbbit hordágyon kellett levinni, így a hazaiak elveszítették a védelem egyik fontos oszlopát. Ez érezhető is volt, mert egyre többet hibázott a Dorog, és a 37. percben Lukácsot sem tudták feltartani, aki Katonát hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A félidő végén aztán tovább növelte az előnyt a KTE, Lukács előbb egy parádés sarkazásból talált be, majd Tóth Barna hozta tiszta ziccerbe. A második félidőre cserékkel próbálta felrázni csapatát Fenyvesi László, de a játék képe nem változott, szemre is nagyon tetszetősen futballozott a feljutásra ácsingózó újonc. A 60. percben egy dorogi kontra végén Szedlár ment el, de a lövését kitolta Varga, majd a szöglet után Keresztes forgácsolta szét a lécet, így nem sikerült szépíteni. A Kecskemét teljesen megérdemelten szerezte meg idegenben a három pontot.

LABDARÚGÓ NB II – 35. FORDULÓ
DOROGI FC–KECSKEMÉTI TE 0–3 (0–3)
Dorog, 500 néző. Vezette: Derdák Marcell (Sinkovicz Dániel, Nagy Viktor)
Dorog: Mursits – Nyíri, Keresztes, Dlusztus (Szedlár 27.), Papp M. – Berkó – Oldal, Tóth B. (Vígh, a szünetben), Hajdú R. (Lőrincz, a szünetben), Szerencsi (Lénárth, 82.) – Szabó L. (Barna G.,  a szünetben) Vezetőedző: Fenyvesi László
KTE: Varga B. – Tóth D., Szabó A., Rjasko, Szalai G. (Lipcsei, 77.), Hadaró (Grünvald, 69.) – Katona B., Vágó L. (Szabó L., 77.), Szuhodovszki (Bartha L., 82.) – Tóth B., Lukács D. (Paudits, 82.) Vezetőedző: Szabó István 
Gólszerző: Katona B. (39.), Lukács D. (45+1., 45+3.)
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László: – Az első harminc percben szervezettek voltunk, de jött a súlyos sérülés, ami miatt változtatnunk kellett. Hirtelen kaptunk is egy gólt, majd egy egyéni hibát követően már háromgólos hátrányban voltunk. A második félidőben volt ugyan tartásunk, de az elsőben eldőlt a pontok sorsa.
Szabó István: – Szerettük volna végig irányítani a játékot, ami sikerült is. Az első félidőben eldőlt a találkozó, utána kicsit gazdaságosabb játékra törekedtünk, mivel egy komoly rangadó után jöttünk ide. Dorogon soha nem könnyű nyerni, de ma megérdemelten vittük el a pontokat. Dlusztus Andrásnak jobbulást kívánunk ezúton is!

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Dorogi FC Facebook oldala