Kategóriák: DorogHírekSport

Ikszelt a Dorog Siófokon

Nem bírt egymással a BFC Siófok és a Dorogi FC labdarúgó NB II 34. fordulójában április 24-én, vasárnap: az első félidőben Rácz Ferenc szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a vendégeknek, amire a második játékrész elején Jagodics Bence bombagóllal válaszolt, kialakítva az 1–1-es végeredményt – írja a Nemzeti Sport.

2001. október 20-át írtunk akkor, amikor a siófokiak pályaválasztóként legutóbb tétmérkőzést nyertek a bányászvárosiakkal szemben. A teljességhez hozzátartozik, hogy a két együttes 2016 óta fut össze egymással ismét bajnoki mérkőzéseken, de az azóta Siófokon lejátszott öt találkozón a DFC kivétel nélkül pontot szerzett – szám szerint tizenegyet – két döntetlent és három győzelmet számlálva. A balatoniak az „egyszer minden sorozat megszakad” elvben bízva arra készültek, hogy ennek a szériának a végére április utolsó vasárnapján pontot tesznek, s erre reális esélyük is volt, hiszen a két együttest 18 pont és tíz hely választotta el egymástól a forduló előtt.

A tabellán elfoglalt helyezések közötti különbség a találkozón nem köszönt vissza, ahogy szokták mondani: látszott, hogy a három pont megszerzése melyik csapatnak fontosabb. A dorogiak agresszívebb, koncentráltabb és dinamikusabb játékkal rukkoltak ki, többet is tettek a vezetés megszerzése érdekében, amit a 28. percben Rácz Ferenc révén 16 méteres szabadrúgásból szereztek meg: a vendégek játékosa gyönyörű mozdulattal eltekerte a labdát a sorfal felett, kilőve a kapu jobb felső sarkát (0–1).

A folytatásban kiegyenlített játékkal teltek a percek, sokáig nem is jegyezhettünk fel említésre méltó eseményt, majd a második félidő elején Jagodics Bence bombagóljával egyenlítettek a házigazdák: a csapatkapitány gondolt egyet, s mindenkit meglepve mintegy 30 méterről a nappal szemben álló Mursits mellett kilőtte a kapu jobb alsó sarkát (1–1). A két gól miatt már érdemes volt kilátogatni a Révész Géza utcai Stadionba!

Az egalizálás nem zavarta össze a vendégeket, akik ezt követően is többet tettek a győzelemért, de nem volt szerencséjük, hiszen a 78. percben Nyíri Vince az ötösön óriási helyzetbe került, ám a fejese a lécről kipattant. A bányászvárosiak nem sokkal később emberhátrányba kerültek, Rácz Ferenc két minutum alatt két sárga lapot kapott, bár a hátralévő időben a létszámkülönbség sem látszott. A találkozó összképét tekintve talán kijelenthetjük, hogy a Dorogi FC két pontot hagyott Siófokon.

LABDRAGÚGÓ NB II – 34. FORDULÓ
BFC SIÓFOK–DOROGI FC 1–1 (0–1)
Siófok, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Huszár Balázs, Király Zsolt)
SIÓFOK:
Hutvágner – Polényi, Jagodics B., Horváth M., Deutsch B. – Szakály A., Krausz (Benczenleitner, 82.) – Balogh B. (Medgyesi M., 72.), Eördögh, Kiss B. – Horváth P. Vezetőedző: Domján Attila
DOROG:
Mursits – Nyíri, Dlusztus, Izing (Szerencsi, a szünetben), Papp M. – Keresztes – Oldal (Szedlár, a szünetben; Zabari, 90.), Tóth B., Hajdú R. (Barna, 84.), Rácz F. – Szabó L. (Horváth R., 71.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző:
Jagodics B. (50.), ill. Rácz F. (28.)
Kiállítva: Rácz F. (a második sárga lap után) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Domján Attila:
– Kényelmesen kezdtük a mérkőzést, örülhetünk, hogy csak egygólos hátránnyal mehettünk a szünetre. A második félidőben sem javult sokat a játékunk, de egy jól eltalált lövésnek egy pontot köszönhetünk.
Fenyvesi László: – Jól játszottunk, mindent megtettek a játékosok a három pont megszerzéséért, még emberhátrányban is volt a találkozó végén meccslabdánk, de sajnos kimaradt. Győzelmet érdemeltünk volna, meg kellett azonban elégednünk az egy ponttal.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Németh András/Nemzeti Sport