Kategóriák: Hírek

Megáldották a felújított emlékoszlopot Sárisápon

Április 24-én, vasárnap megáldották a felújított Szűz Mária emlékoszlopot, illetve megszentelték a búzát Sárisápon.

Az ünnepséget a helyi kórus énekkel nyitotta, majd Huberné Kisgyőri Katalin, a Sárisápi Szlovák Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a Sárisápi Szlovák Önkormányzat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „Útmenti keresztek 2021. évi támogatása” című, NKER-KP-1-2021/1-000056 azonosító számú pályázatának támogatásával újulhatott meg a falu határában, a Babáli-hídhoz vezető földút mentén álló szoborfülkés képoszlop, ami egy, a mezőgazdasági munkák során történt tragédiának emléket. Az elnök kiemelte, hogy a Malom utcai kereszt is felújításra szorul, ezért továbbra is figyelemmel kísérik majd az ilyen jellegű pályázatokat, hogy azt is fel tudják majd újítani.

A rendezvényen Kollár Károly polgármester elmondta, hogy minden közösség életében nagyon fontos a hagyomány, a kultúra, az emlékek és az emlékhelyek megőrzése, hiszen ezáltal tudjuk a települések történetét, történelmét tovább örökíteni. „Ezt kaptuk elődjeinktől és ezt szeretnénk tovább örökíteni az utódjainknak is” – tette hozzá a polgármester, majd megjegyezte, hogy ennek a tevékenységnek az élenjárója a szlovák nemzetiségi önkormányzat és tagjai, akik nagyon sok munkát fektetnek a hagyományőrzésre és az emlékhelyek, emlékek megőrzésére.

Kollár Mária, a Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola intézményvezetője emlékeztetett, hogy erről az emlékhelyről többféle memoár maradt fenn. Az egyik visszaemlékezést Keszthelyi Antalnétől tudjuk, aki szerint egy terménnyel megrakott lovas szekér lovai ezen az úton, ennél a fánál megbokrosodtak. A kocsi felborult, és maga alá temette az azon ülő, hazafelé tartó családot. Az ő tragédiájuknak állít emléket az oszlop. Borsos Jánosné, Marika néni pedig úgy emlékszik, hogy Hajnik Józsi bácsi édesapját ennél a fánál csapta agyon a villám. A család állította a fülkés képoszlopot.

Kollár Mária, kiemelte azt is, hogy a mai napon nemcsak a felújított emlékhely megáldása miatt vagyunk itt, hanem azért is, hogy megszenteljük a búzát. Április 25-e Szent Márk napja. Ehhez a naphoz kapcsolódik a búzaszentelés hagyománya. Ekkor nemcsak a búzát, legfőbb gabonanövényünket áldjuk meg, hanem a vetés minden fajtáját, a fákat és a szőlőket is megáldották ilyenkor.

A beszédek után Rajk János plébános atya megáldotta a felújított Szűz Mária emlékoszlopot, majd elvégezte a búzaszentelési szertartást.

Megosztás