Kategóriák: DorogHírekSport

Örök Mérlegen: Siófok – Dorog

A bajnoki szezon az utolsó negyedébe lépett, miközben a dorogiak helyzete fordulóról–fordulóra egyre aggasztóbbá válik. A hétvégén az 5. helyen álló Siófok vendégei lesznek, így a Balaton-parton sem lehet sok jóra számítani. A mérkőzés április 24-én, vasárnap 17 órakor kezdődik a Révész Géza utcai stadionban.

Csapatunk az elmúlt fordulóban csak statisztikai tényező volt a listvezető ellen, akik viszonylag könnyedén zsebelték be a bajnoki pontokat a 3–0-ás sikerükkel. A siófokiak néhány botlástól eltekintve, remek szezont futnak, legutóbb pedig igazi barvúros győzelmet arattak a Szeged otthonában 3 : 2 arányban.

Tavaly ősszel meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak a dorogiak, ráadásul a képen látható Szabó Lukas megszerette első bajnoki találatát a Dorog-színeiben (forrás: Nemzeti Sport).

A két gárda tavaly november 7-én csapott össze, ahol a mieink egy komoly vereség-szériát követően, Kárász Krisztián, Szabó Lukas, Pálinkás Gergő és Tomás Lénárth találataival 4 : 1 arányban múlták felül vendégeiket.

Ez lesz a két csapat 23. egymás elleni tétmérkőzése.

Az eddigi 22 mérkőzésen 10 dorogi győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség; 30 : 26-os gólaránnyal született.

Idegenbeli mérleg: 11 meccsből 4 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség; 12 : 15-ös gálaránnyal.

A részletes mérleg itt olvasható: Örök Mérlegen: Dorog – Siófok

Szabó Gyula