Kategóriák: DorogHírek

A Richter-tudatot erősíti a hagyományos törzsgárda ünnepség

A múlt héten tartották meg a covid járványhelyzet miatt elmaradt tavalyi törzsgárda rendezvényt a Richter Gedeon Nyrt. budapesti és dorogi gyáregységénél.

Dorogon a 25, 30, 35, 40 és 45 éve a Richternél dolgozókat Bogsch Erik, a vállalat igazgatóságának elnöke köszöntötte. Az elnök köszönetet mondott a munkavállalóknak, hogy több évtizedes odaadó munkájukkal támogatták a vállalat sikereit. Bogsch Erik kiemelte, hogy a Richter évtizedek óta tartó töretlen fejlődésének egyik záloga a dolgozók szaktudása.

Garai Zoltán, a Richter dorogi gyáregységének főmérnöke elmondta, hogy a mai világban az eredmények elismerése mellett nagyon fontos a lojális dolgozók megbecsülése is. Ez tradíció a Richternél. Az gyógyszerekhez szükséges hatóanyagok előállítása kapcsán, mely nagyrészt itt Dorogon történik, a törzsgárda tagok a folytonosságot, a stabilitást, a szaktudás átadását képviselik a vállalatnál. Az utánpótlás nevelés szempontjából is ez egy rendkívül komoly, kiszámítható hátteret ad a vállalatnak. 

A köszöntők és a beszédek után egyenként szólítva átadták az okleveleket és a törzsgárda-jutalmat az érintett kollégáknak.

A cégnél legrégebb óta dolgozókkal beszélgettünk, hiszen kíváncsiak voltunk az ő véleményükre is. Magyarországon a vállalatoknak kevesebb mint a negyede ad törzsgárda-jutalmat. Az egyik munkavállaló elmondta, hogy talán azért lehet még ennél a vállalatnál ilyen fajta hűséget elismerő jutalom, mert a dolgozók egy részében él még a Richter-tudat. A Richter-tudat pedig nem mást jelent, mint a céggel való elkötelezettséget, kitartást, hiszen nem csak az első években kell teljesíteni és törekedni a pontosságra, hanem akár 40 év után is – jegyezte meg. „A legszebb pillanatok a gyárban fiatal koromban voltak. A kollégákkal közös kirándulásokon, közösségi programokon vettünk részt. De hát sajnos mindenki felett elszáll az idő. A cégnél dolgozó mostani fiatalok pedig ugyanolyanok, mint mi voltunk: tisztelettudók és felnéznek az idősebb, tapasztaltabb kollégáikra.” – mondta el egy másik törzsgárdás az erre irányuló kérdésünkre. Majd egy másik hozzátette, hogy szívesen ajánlaná a vállalatot a térségben élőknek: „A környékünkön élő fiatalokat mindenképpen invitálnám arra, hogy a térség egyik legmeghatározóbb vállalatánál dolgozzanak. Persze a dorogi gyár üzemeiben vannak könnyebb és nehezebb munkafolyamatok is, azonban a folyamatosan fejlődő, modernizált és automatizált gépeknek köszönhetően a munkavégzés sokkal könnyebb, mint korábban, az én fiatalkoromban volt. Persze fontos azt is megemlíteni, hogy a gyártó üzemeken kívül sokféle irodai, illetve laborokban végezhető munka is van a gyárkapun belül”.

A törzsgárda tagok a vállalatnál eltöltött évek függvényében pénzjutalmat, valamint értékes ajándékot és oklevelet kaptak a cég és a gyáregység vezetőitől.

Megosztás