Rekordfogás a páros csónakos pergetőversenyen Neszmélyen

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége harmadik alkalommal rendezte meg a hagyományos évzáró páros csónakos pergető versenyét a neszmélyi Duna-ágban. A hétvégén 19 páros szállt csónakba, a fogások között a ragadozó halak szinte minden fajtája előfordult.

A szabályok értelmében csak a Duna-ág belső részén lehetett cserkészni. Az adott folyószakaszon a horgászok minden tudására szükség van, mert a helyszín változatos, kövezésekkel, vízátfolyásokkal rendelkező, technikás pálya.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, a szövetség számára fontos a horgásztársadalom minden szakágának igényét kielégíteni. Tagjaikat biztatják a természetes vizeken való horgászatra, hiszen annál izgalmasabb dolog nincs, a mikor az akasztás pillanatában nem tudja a horgász, milyen halfajjal küzdhet fárasztás közben.

Szinte minden ragadozó hal partra került egy mérés erejéig, a nap hala a kősüllő volt, hiszen ebből a halfajból több mint 60 darabot fogtak. Említésre méltó a többi halfaj is, hiszen süllőt, csukát, sügért, balint és harcsát is zsákmányoltak a versenyzők.

Az élménydús versenyen 118 mérlegelhető halat fogtak, a 19 páros közül az első helyet az szerezte meg, amely az általuk kifogott halak hosszát összeadva az élen végzett. A versenyt megtisztelte jelenlétével Bokor Károly a MOHOSZ alelnöke, a pergető szakág országszerte elismert szakírója.

A végeredmény szorosra sikerült, több csapatnak is sikerült 300 centiméter felett fognia, de a győztesektől (Nagy Adrián- Farkas Csaba) nem lehetett elvenni az első helyet, 23 kősüllővel, 716 centiméteres összfogással letaszíthatatlanok voltak a dobogó legfelső fokáról. A legnagyobb halat, egy 65 centiméteres harcsát, Molnár Gábor fogta ki.

A versenyről készült összefoglaló videó:

 

EREDMÉNYEK:

  1. Nagy Adrián- Farkas Csaba 716 cm
  2. Trexler Tamás – Végh Richárd 574 cm
  3. Szabó Zoltán – Apagyi Tivadar 472 cm
  4. Felföldi Béla – Stipits Balázs 307 cm
  5. Tóth András – Molnár Tamás 250 cm
  6. Hámori József – Lakatos Dávid 240 cm
  7. Vígh Gábor – Szám 230 cm
  8. Miljof Zoltán – Csőregi Balázs 156 cm
  9. Szentkirályi Ádám – Tercsinecz Milán 136 cm
  10. Halmi Péter – Kovács Tibor 122 cm
  11. Molnár Gábor – Belicza Károly 103 cm
  12. Szakács Ádám – Boró Tamás 98 cm
  13. Bencze Gábor – Pfundt Ádám 53 cm
  14. Ormándi József – Lochner József 51 cm
  15. Balogh Zoltán – Bocska Ferenc 41 cm
  16. Einchardt László – Kristoforó József 31 cm
  17. Tuza József – Farda Attila 18 cm
  18. Nagy Ferenc – Nagy Csaba 0 cm
  19. Szőke Barna – Somogyi Tamás 0 cm

Fotók, forrás: KEMHESZ