Barátnője kislányát bírta rá a lopásra

Jogerősen 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték azt a kocsi lakosú nőt, aki barátnője kiskorú lányával együtt lopott egy esztergomi áruházból.

A vádirat szerint a kocsi lakóhelyű nő 2021. február hó 26-án meglátogatta esztergomi barátnőjét azzal, hogy néhány napig nála fog tartózkodni. Az elkövető 2021. február 28-án a barátnője 13 éves lányával megbeszélte, hogy együtt elmennek az áruházba. A nő elmondta a kiskorú lánynak, hogy egy héttel előzőleg egy oroszlányi áruházban megkísérelt néhány árucikket ellopni, azonban tetten érték őt. A felnőtt nő ezt követően rábírta a lányt, hogy az áruházban különféle árucikkeket lopjanak el.

Az áruházban a felnőtt nő bizsukat, kézműves ollót, hajfestéket, filckészletet, kozmetikumot, nadrágot, és felsőruházatot lopott 32.425 Ft. értékben úgy, hogy az áruvédelmi eszközöket ollóval eltávolította, az árut a ruházatába és a táskájába rejtette. A kiskorú lány hegyezőt, tollat, radírt, nadrágot és felsőruházatot tulajdonított el összesen 19.837 Ft értékben úgy, hogy a termékeken lévő biztonsági etiketteket eltávolította, az árut a ruházatába rejtette.

Az áruház biztonsági személyzete a kamerákon keresztül figyelemmel kísérte az elkövetők mozgását, majd őket a kasszasor elhagyását követően feltartóztatta. A biztonsági szobában az elkövetők előadták a lopott termékeket.

Az Esztergomi Járásbíróság az október 1-jei ülésén lopás bűntettében és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki a nő bűnösségét, és őt halmazati büntetésül 1 év 2 hónapi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék
Fotók: ugyeszseg.hu
Borítókép: illusztráció