Még tart a szezon, a rendőrség fokozott óvatosságot kér a motorosoktól

A hétvégi halálos motorbaleset kapcsán a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságot kér a motorosoktól a további balesetek megelőzése érdekében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 43 éves motoros vesztette életét a múlt hétvégén az 1119-es úton, amikor járművével letért az úttestről, az út melletti szalagkorlátnak, majd annak tartóoszlopának ütközött. Nem ez volt az első, motorost érintő baleset ezen az útszakaszon, ebben az évben három sérüléssel járó baleset történt ennek a helyszínnek a közelében. A tavalyi évben ugyanitt egy halálos és három személysérüléssel járó, 2019-ben pedig összesen tizennégy sérüléses baleset történt ezen a szakaszon, amelynek motorosok voltak az elszenvedői.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az időjárás jelenleg hűvösebbre fordult, azonban a motoros szezon még nem ért véget. A motorkerékpárral közlekedőket továbbra is fokozott óvatosságra intik a balesetek megelőzése érdekében. A tapasztalatok szerint az 1119-es úton gyakran a helyszínt jól ismerő, a szerpentint már többször bejárt motorosok közlekednek. A helyismeretük ellenére azonban előfordul, hogy veszélyes helyzeteket idéznek elő, és sokszor csak a szerencsének köszönhető, hogy nem okoznak balesetet. Azonban van, hogy más megyéből érkeznek motorosok, akik nem ismerve a szerpentint és az útszakasz sajátosságait, balesetveszélyes helyzetbe sodorják magukat, vagy a közlekedés többi résztvevőjét.

Arra kérik a motorral közlekedőket, hogy a jármű sebességét minden esetben az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg, ne vállaljanak felesleges kockázatot. Mindig a megfelelő védőruházatban motorozzanak és viseljenek bukósisakot, ami egy esetleges baleset bekövetkezésekor akár az életüket is megmentheti.

Balesetmentes közlekedést kíván a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság!

Fotók: police.hu (hétvégi halálos baleset)

Megosztás