Kategóriák: DorogHírekSport

Két góllal kapott ki Budafoktól a Dorog

Augusztus 22-én, vasárnap rendezték meg a Labdarúgó NB II. ötödik fordulóját, ahol a Budafoki MTE vendége a Dorogi FC volt. Az első félidőben még voltak felvillanásai a dorogi alakulatnak, ám a szünet után már egyértelműen az történt a pályán, amit a budafokiak akartak – írja a Nemzeti Sport.

A dorogi együttes stabil védekezésből indulva kontrákkal próbált meg zavart okozni az első percekben a győzelmi kényszer alatt játszó Budafok otthonában. Különösen a bal oldala volt aktív a vendégeknek, Szedlár Zoltánnal alaposan meggyűlt a bajuk a hazai védőknek. A vendéglátók ugyanakkor Ihrig-Farkas Sebestyén gyorsaságában és beadásaiban bíztak. Nem véletlenül, a hazai szélső a 19. percben úgy varázsolta Fótyik Dominikhoz a labdát, hogy az előre húzódott védőnek csak a kapuba kellett lőni, 1–0. A vezetés birtokában aztán már higgadtabban futballozott a Budafok. A második félidőben sokáig csapkodó futballt láthattak a nézők. Aztán egy óra elteltével pályára lépett Szabó Máté és egy csapásra lendületet vitt a hazaiak játékába. Képtelenek voltak feltartóztatni a fiatal támadót a dorogi védők, s csak idő kérdése volt, mikor biztosítja be győzelmét a Budafok. A második, mindent eldöntő találatot épp Szabó Máté szerezte a 80. percben, 2–0.

LABDARÚGÓ NB II – 5. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–DOROGI FC 2–0 (1–0)
Budapest,
BMTE Stadion, 500 néző. Vezette: Zám Zsolt (Horváth Zoltán, Kiss Balázs)
BUDAFOK: Bese – Szalai D. (Margitics, 63.), Jagodics M., Fótyik, Kotula M. – Nándori, Micsinai (Soltész I., 62.) – Ihrig-Farkas (Mervó, 83.), Zuigeber (László D., 83.), Papp Marcell (Szabó M., 62.) – Kovács D. Vezetőedző: Boér Gábor
DOROG: Mursits – Nyíri, Tóth B., Izing, Papp Máté – Girsik (Dani, 86.), Pohner (Barna G., a szünetben), Lénárth, Szedlár (Józsa, 86.) – Pálinkás (Csillag D., 66.), Szerencsi (Lőrincz A., 79.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Fótyik (21.), Szabó M. (80.)

MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Arra kértem a srácokat, hogy végig higgadtan, türelmesen játsszunk. Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, hiszen már az előző meccsen is voltak jó pillanataink.
Fenyvesi László: – Az első félidő kimondottan néző szórakoztató volt. A második félidőben már nem voltunk annyira kreatívak, nem is tudtam frissíteni, mert sok hiányzónk van. Összességében megérdemelt hazai győzelem született.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Dorogi FC Facebook oldala