Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

Küldöttgyűlést tartott a megyei iparkamara

Megtartotta küldöttgyűlését hétfő délután a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tatabányai székházában. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a vezetőség által előterjesztett beszámolókat valamint a szervezet idei működését meghatározó munkatervet és költségvetést.

Az ülés megkezdése előtt Dr. Völner Pál államtitkár, miniszter-helyettes üdvözölte a küldötteket. Megköszönte minden jelenlévőnek és a kamara tagjainak a helytállást, a járvány időszakában végzett áldozatos munkát. Az Esztergomi Szakképzési Centrum létrehozását kezdeményező politikus hangsúlyozta a szakképzés kiemelt szerepét. Elmondta, hogy a jövőben mindenképpen meg kell találni az egyensúlyt az állami és a magánszektor teherviselése között. A magyar emberek, köztük a gazdaság szereplői gondjainak megoldása lesz továbbra is a fókuszban. – „Birkózunk” az Európai Unióval, sok látszatproblémát vetnek fel. Számos kérdésre adunk nemleges választ, valljuk, hogy nem kell mindig beállni a sorba – tette hozzá.

Dr. Szerencsés László, a KEMKIK elnöke elmondta, a járvány jelentősen szűkítette a kamara mozgásterét, azonban az irodaházban a személyes ügyintézés biztosított volt. A vállalkozásokkal való kapcsolattartás jórészt e-mailre és telefonra korlátozódott. Jellemzően a tájékoztatásra, információnyújtásra volt a vállalkozások részéről nagy igény. Azoknál a képzőhelyeknél, ahol a megfelelő higiéniai feltételek adottak voltak, ott személyes ügyintézésre is lehetőség volt, de a személyes kapcsolattartás a szigorítások feloldása után volt jellemző.

Zoltai Dániel titkár kiemelte, a kamarai apparátus a vállalkozók szolgálatában kiterjedt háttérmunkát végzett, a kormányrendeletekről szóló tájékoztatókat folyamatosan eljuttatták a vállalkozókhoz, sokszor még a médiákat is megelőzve.

A küldöttek a 2020-as beszámolók és tájékoztatók elfogadása után egyhangúlag elfogadták a KEMKIK 2021. évi költségvetését valamint a szervezet munkatervét.