Kategóriák: EsztergomHírek

Több mint négyszáz hallgató vehette át diplomáját Esztergomban

Több mint 400 hallgató vehette át diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának ünnepélyes keretek között megrendezett diplomaátadó eseményén az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpontban. A bazilika szomszédságában található épület díszterme három turnusban fogadta a diplomázókat július 24-én.

Az átadáson jelen volt Ft. Dr. Kuminetz Géza, a PPKE rektora, Ft. Dr. Fodor György, a kar dékánja, Dr. Nemesi Attila László oktatási, Dr. Hidas Zoltán tudományos és Dr. Major Balázs külügyi dékánhelyettes, valamint Hengán Kamilla, a Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagja.

Az intézmény rektora, Kuminetz Géza köszöntőjében arról beszélt, hogy az egyetemen megszerzett tudást a mások boldogulására kell fordítanunk. „A tudás nem öncélú. A tudás mindig is az emberiség közkincse, a tudósok is önzetlenül szolgálták az emberiséget. Nem elég a szakmában fejlődni, hanem a társadalom javát kell szolgálni.” Mint mondta, emberléptékű és szolidáris társadalmat kell építeni, megőrizve a természetes intézményeket, például a családot. „Legyenek ebben az értelemben értelmiségiekké, olyan emberekké, akik a köz javára tevékenykednek, és akik megszerzik ehhez a kellően tárgyilagos ismereteket.” Hozzátette, a katolikus egyház társadalmi tanítása mindenki számára elfogadható, emberléptékű alternatíva kíván lenni minden jóakaratú ember számára.

Fodor György, a kar dékánja az élet szellemi, érzelmi hegycsúcsairól beszélt. Mint mondta, az egyik ilyen a tudásunkat igazoló diploma megszerzése. De erre a szellemi magaslatra érve először is nézzünk felfelé, és gondolkodjunk el, mennyivel jutottunk közelebb a világ megismeréséhez. „De ne csak az égre nézzenek. Nézzenek lefelé is, és vegyék észre a sok nehézséget, testi és lelki nyomorúságot, amellyel embertársaink küzdenek. Mindenkihez küldetésünk van, Jézus sem volt soha személyválogató.”

Az eseményen Bali János reneszánsz furulyán és Pétery Dóra kelta hárfán játszotta el Guillaume de Machaut Des toutes fleurs című művét.

A diplomákat a kar dékánja nyújtotta át. A hozzátartozók élőben követhették az átadást a kar Youtube-csatornáján illetve az esztergomi képzési helyszínükön, a Iohanneumban elhelyezett kivetítők előtt. A járványügyi szabályozások enyhülésével már nem kellett figyelembe venni a kötelező távolságtartást, viszont még minden résztvevőnek maszkot kellett viselnie.

Az átadó ünnepségek után minden frissdiplomás csoportfotóhoz állt be a bazilika előterében lévő Nagyboldogasszony szoborhoz, ahol már a hozzátartozók is köszönthették őket.

Ezúton is gratulálunk minden diplomát szerzett hallgatónknak, kívánva, hogy sikerrel és mások javára kamatoztassák tudásukat a jövőben!

Facebook hozzászólások

Legutóbbi cikkek