A súriak Bajótra, a tokodiak pedig Környére utaztak

Folytatódott a „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű, a megyei önkormányzat által létrehívott megyei identitásfejlesztő eseménysorozat, melynek keretében a súriak Bajótra, a tokodiak pedig Környére utaztak viszontlátogatásra.

A Jázmin Népviseletes Asszonykórus előadása fogadta a páros találkozó keretében Súrról érkezett vendégeket vasárnap Bajóton. A Sógorka Miklós polgármester vezette bakonyaljai vendégeket Tóth Zoltán, Bajót polgármestere és Romanek Etelka, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.

A csapat első útja a részben Árpád-kori eredetű katolikus templomba vezetett, ahol Varga Gábor tanár mutatta be a Bajót történetét és a templom művészettörténeti érdekességeit. Ezután a résztvevők kisvonatra szálltak, és a polgármester kalauzolásával megtekintették a települést, többek között a helytörténeti gyűjteményt őrző tűzoltószertárat, a Muzslay-forrást, az iskolát és a pincesor közeléből nyíló pompás panorámát. Délután a program a híres búcsújáróhelyen, Péliföldszentkereszten folytatódott, és a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontban zárult. A településvezetők megállapodtak, hogy a barátkozást további közös programokkal folytatják majd.

A környeiek is kitettek magukért a páros települési találkozó „visszavágójának” vendéglátóiként. Kiderült, hogy a vértesaljai településnek is van szénbányászati múltja, akárcsak Tokodnak. A vendégeket Beke László, környei polgármester és Bánhidi László, Tokod vezetője, valamint Vörös János, a megyei identitás program vezetője üdvözölte. Bánhidi László ajándékként adott át egy Tokod látképét megörökítő festményt a vendéglátóknak. A találkozó résztvevőit köszöntötte Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, és becsatlakozott a programokba Borsó Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke is.

A látogatók többek között kisvonattal járták be a községet, megtekintették a német nemzetiségi tájházat, a templomokat, a tóparti „sétáló arborétumot”. Külterületre is kibuszoztak az Árpád-kori körtemplom romjainak megtekintéséért, majd erdei iskolában jártak és bányászati kiállításon ismerkedtek az egykori aknák történetével Környebányán, ami ma már üdülőövezete a településnek. A programot végül vidám hangulatú borozgatás és zenés-táncos együttlét zárta.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat