40 éve történt: A Dorogi Rockfesztivál (Negyedik, befejező rész)

Kereken négy évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre, a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene akkori képviselőinek színe-java színpadra lépett a több tízezernyi rajongó előtt. Azon a bizonyos júniusi hétvégén a település lakosságának többszöröse gyűlt össze Dorogon. Az évfordulóra készült megemlékezésre szánt emlékcikk utolsó felvonása következik – Szabó Gyula cikke.

Mire az estébe nyúló fesztivál érdemi része befejeződött, s a végső zenei taktusok is elcsendesültek, az utolsó buszjáratokra (fél 11 után leállt a tömegközlekedés) mindazok felkapaszkodtak, akik csak tehették. A környező településről érkezők részben gyalog, részben kerékpáron indultak haza. Az előrelátó környékbeliek közül sokan bicajjal tekertek át Dorogra és a Smidi környékén kerítésnek támasztva hagyták járgányukat, amely jó szolgálatot tett a buli után. Magam is iparkodtam haza, s még mielőtt a tömeg megindult volna gyors ütemben vágtáztam nagyszüleimhez.

Csendélet a Schmidt-villában (forrás: A Lampert család albumából)

Az egyik szomszéd néni folyamatosan tűnt fel előttünk és egyre idegesebben várakozott. Unokáját és annak barátnőjét várta türelmetlenül. A lányok akkor kezdték a középiskolát és szülői engedéllyel mehettek a fesztiválra, viszont a vendéglátó nagymama érthetően aggódott, mégpedig talán túlságosan is hergelte magát. Már a vacsorát is elfogyasztva, majd az esti fürdést követően törölköztem, amikor megjött a két amazon. Mária néniből feltört a zokogás, s némi kéretlen körítőszöveg kísérete közepette melegében az udvaron mindkettőjüknek kiosztott egy sallert, némi hajcibálással. Azzal a lendülettel persze meg is bánta és bocsánatkérően volt is nagy összeborulás. Másnap reggel a lányok már nevetgélve idézték fel az esti fiaskót és hogy nagymamával szent a béke.

A megpihent had a villa-parkban (forrás: A Lampert család albumából)

A fesztiválozók közül rengetegen maradtak még egy éjszakát, s döntő többségük helyben, a villaparkban vackolta be magát. A vasárnapra virradó éjszaka már szárazon telt, az időjárás ezúttal nem zavarta a pihenésüket. Igen népes tábor indult a Palára is, ahol kellemes fürdővel frissítették magukat, lemosva magukról az egész napi port és izzadtságot. Másnap reggel hömpölygő áradat vonult a vasútállomás és a település központja, a főbb buszvonalak megállói felé. A nap végére az utolsó csoportok is elhagyták Dorogot, néhányan pedig még maradtak pár napot, s olyanra is akadt példa, hogy valaki örökre itt is maradt.

Elkapott pillanat (forrás: A Lampert család albumából)

A fesztivál egyik érdekes vonzataként említeném meg, hogy a Hajdúnánásról érkezett Török Katalin nem tért vissza az otthonába. Közvetlenül a nagyszabású rendezvény előtt érettségizett, s noha már életévei alapján hivatalosan is nagykorúnak minősült, szülei nem eresztették hosszúra a gyeplőt a neveltetése terén, s persze Dorogra sem engedték el. Katinak viszont feltett szándéka volt a bulin részt venni, amelyre egy hajdúdorogi barátnője is készült, akinek történetesen Dorogon, illetve a szomszédos Kertvárosban rokonai is voltak. Egyedül utazott át az országon, majd napokkal a fesztivál időpontja előtt meg is érkezett. Hamarosan találkozott is a nevezett barátnővel, s a Palaparton sátoroztak. A nagy buli után viszont nem mert hazamenni, s szülei elé kerülni. Ezen felül hamarjában megtetszett neki a környék, s a szülővárosa és az itteni életvitel közötti kontraszt, így meghozta a döntő elhatározást, miszerint végleg Dorogon marad.

Katalin balról későbbi férjével, Gyulával, leendő sógornőjével, Csillával és közös barátjukkal, Zsolttal a fesztivál időszakában (forrás: Török Katalin)

Elmondása szerint egyből beleszeretett a dorogi „riviérába”, a Palatinus-tóba és a fesztivált követő napokban hozzálátott megszervezni a sarkalatos fordulatot vett életét. A helyiek közül többen is segítették, albérlethez jutott és éppen a fesztivált szervező gyógyszergyárban munkát is kapott. Már csak jóval az egzisztenciájának megerősödését követő időben látogatott haza szüleihez először. Hamar beilleszkedett a helyiek közé, akik nem csak befogadták, de meg is szerették. Néhány évvel később családot alapított és két gyermek édesanyja lett. Előbb leánya, majd a fia is megszületett. Döntését sem akkor, sem a mai napig nem bánta meg, sőt. Azóta is a gyógyszergyár alkalmazottja, azon felül pedig másodállást vállalt a dorogi stadion sportbüféjében, ahol szintén hosszú éveken át segítette a kiszolgálást, vagy éppen vitte önállóan a pultosi teendőket. Örömömre szolgál, hogy magam is évtizedek óta személyesen ismerhetem. Kata gyakorlatilag minden nap jövet-menet elhalad a Schmidt-villa mellett, amelytől jelenleg csak egy karnyújtásnyira, a Pozsonyi utcában lakik. Otthona a Doroggal teljesen egybeforrt Esztergom-kertvárosi területre esik, amely közigazgatásilag Esztergomhoz tartozik.

Renáta az egykori medence medrében a fesztiválon (forrás: Bajnok Renáta)

Az előző részekben említésre került, hogy határainkon túlról és szép számmal érkeztek a rendezvényre. Van szerencsém bemutatni közülük az egyik ilyen jeles személyt, Bajnok Renátát, aki akkoriban Párkányból ruccant át Dorogra. Két testvérbátyja szintén a közönség soraiban volt, ám Renáta a párkányi barátnőivel jött. Fordulatokban, eseményekben gazdag élete során férjhez ment, majd a családalapítás után Prágában élt és egy kislánynak adott életet. Idővel megözvegyült, s férje halálát követően visszaköltözött Párkányba. A későbbiekben egykori egyik  kedvenc zenekarának tagja, a P. Mobil gitárosa, Sárvári Vilmos lett az élete párja mind, a mai napig. Érdekesség, hogy a P. Mobil basszusgitárosának, Kékesi Lászlónak pedig éppen Bajnok a beceneve. Renáta gyakran halad el a Schmidt-villa mellett és olyankor valahányszor a fesztivál ugrik be egyből az emlékezetébe. Az életvidám, kedves, egyben a világ dolgait mélységében is igen tisztán ismerő hölgy a mai napig is rendszeresen vesz részt koncerteken, zenei fórumokon. Részemről a megtiszteltetés, hogy megismerhettem, s ugyan ezt mondhatom a fent említett Katalinnal való kapcsolatomról is.

Teljes üzem a büfénél (forrás: A Lampert család albumából)

Közvetlenül már a fesztivál utáni napokban jelentek meg cikkek, tudósítások az eseményről a különböző helyi és országos lapokban, magazinokban. Az elsők között, a Komárom megyei Dolgozók Lapjának  június 30-án számában közzé tett, fotóval is illusztrált Rock-fesztivál Dorogon volt olvasható. Az öles betűkkel szedett főcím alatti írás részben ismertette a fellépő formációk neveit, ugyanakkor elsősorban a kor elvárásainak szellemében erős kritikát fogalmazott meg mind a közönségről, mind a program zenei minőségéről. A szerző véleménye alapján egyik sem aratott osztatlan sikert. Eleve minden olyan dolog, amely az akkori hatalom által felállított normáktól kicsit is eltért, nem kívánatosnak, jobbik esetben is megtűrtnek tartottak. Kiváltképp a rockzene és annak rajongói, akiket egybemostak a társadalom perifériájára szorultak széles táborával, amelyet erős előítélet és sztereotípia jellemzett. A köznyelvben is megszokottá vált a rockrajongókat huligánnak, vagy csövesnek nevezni.

A flaska körbejár (forrás: A Lampert család albumából)

Az említett cikkre nem sokkal egy válasz érkezett, amely Tatai Tibor tollából származott. A szerző cáfolni és pontosítani igyekezett a nevezett cikk sematikus megállapításait, miszerint erős túlzás, hogy a fesztiválon részt vett tömeg egy alkoholmámorban leledző, állatias viselkedésével ellenszenvet és megvetést kiváltó csőcselék lettek volna. Noha maga sem tagadja, hogy a közönség soraiban akadtak jópáran leittasodott, önmagukból kivetkőzött elemek, de nem ez volt a fő jellemző. Ugyan így védelmébe vette a zenét is, hiszen mint írta, igenis bőven kapott értékes muzsikát a nagyérdemű. Természetesen mindig is akad pro- és kontra vélemény, azonban ezt az esetet azért is emelném ki, mert az akkori zsurnalisztikában és a rendszert kiszolgálók esetében nem volt megszokott, hogy egyáltalán meghallgassák – urambocsá! -, megszívleljék a másik fél álláspontját, véleményét. Ezért becsülendő és bizony nagy szónak számított akkoriban, hogy a megyei lap helytadva Tatai Tibor írásának, cikkét megjelentették a napilap július 9-i számában, mégpedig Ellenvélemény a dorogi rock-fesztiválról címmel. A főcímben szereplő Ellenvélemény szó pedig külön vastagítva kiemelt betűvel szedve lett nyomtatva.

A zsúfolásig megtelt Schmidt-villa (forrás: A Lampert család albumából)

Sorra találni megannyi fórumot a fesztivállal kapcsolatban, ahol az egykori résztvevők örömteljes nosztalgiával gondolnak vissza rá. Kiragadva egy igen velős summázatot, Korbely György, a későbbi Hegyalja Fesztivál egyik koordinátora sorait idézném: „Woodstock után tizenkét évvel fesztiválozni Dorogon? Remekül hangzó ajánlat volt ez a szervezőktől, még akkor is, ha Dorog nem Woodstock és persze a P. Mobil, az Edda, a Karthago nem Jimi Hendrix, Santana vagy Joan Baez. Akkoriban viszont, lelkes hard rock-rajongóként, ha úgy tetszik, csövesként kihagyhatatlannak bizonyult és közel négy évtized után is kijelenthető: szegényebbek lennénk, ha nem mentünk volna el.”

Akik garantáltan nem maradtak ki a buliból (forrás: A Lampert család albumából)

Néhány kultikus alkotás is őrzi a fesztivál emlékét. A rendezői díjjal is kitüntetett 1982-ben bemutatott, A pártfogolt című dokumentum- és játékfilmben mintegy 10 percnyi anyag szerepel a fesztiválon forgatott jelenetekből. Ezen kívül egy önálló fejezetet kapott Riskó Géza: Edda Művek, Miskolc című 1984-ben kiadott könyvében, továbbá nagy sikerű fotókiállítás is nyílt annak idején a helyi József Attila Művelődési Központ kiállítótermében, a Dorogi Galériában.

Mindent egybevetve elmondható, hogy a fesztivál sikeresnek bizonyult. A rajongók jól szórakoztak, míg a fellépő zenekarok a felejthetetlen, kiemelt előadásaik között emlegették a későbbiek is. Zselencz László, az Edda basszusgitárosa nyilatkozta, hogy a fellépéseket követően, legalább négy órán át dedikáltak a rajongóknak. Dorog és a lakosság kiállta az invázióval járó megpróbáltatásokat és a rendezvény méreteihez, jellegéhez mérten különösebb balhé nélkül zajlott minden. A fesztivál végeztével sem maradt nagyobb gány, szemét, mint a szokásos vurslik, meg a bányásznapi rendezvények után. Ezen felül a rendező KISZ-esek garanciát vállaltak arra, hogy helyszínt rendben adják át, amelyet be is tartottak.

Fotótöredék (forrás: A Lampert család albumából)

Természetesen szélsőségek, rossz emlékű lenyomatok és károgók mindig akadnak, azonban döntően inkább a szebb benyomások maradtak. Mindezt jól igazolják a már idézett Korbely György sorai, amelyek a még évekkel ezelőtt írt cikkében olvashatók: „A dorogi rockfesztivál nem csak a Sziget VIP-szektorából nézve volt csapnivalóan szervezetlen. De kit érdekelt ez akkor: kevés volt az ivóvíz? Volt egy csomó kannás borunk (mégpedig garantáltan szőlőből készült). Nem volt árnyék? Félmeztelenül napoztunk. Az egész városban kiürültek a boltok? Egy napot ki lehet bírni kaja nélkül. A színpad majdnem összeomlott? Ja, ezt csak később olvastam, állítólag nem sok híja volt a tragédiának, de szerencsére ezt is megúsztuk.”

A karhatalom is jelen volt, bár a fesztivál méretéhez képest azért nem volt túlbiztosítva a rendezvény (forrás: A Lampert család albumából)

 Arról nem írtak az újságok, viszont a lakosság emlékezetében a mai napig is élnek kifejezetten pozitív történetek. Az egyik éppen a mi lakótelepünkön, a hős dorogi bányamentő, Hám Kálmánról – aki 1952-ben történt súlyos szuhakállói bányaszerencsétlenség során saját életét adta, hogy 12 bányászt megmentsen –  elnevezett telepen esett, ahol a lépcsőházakban éjszakázott fiatalok egyenesen példásan viselkedtek. Semmi szemet nem hagytak maguk után, sőt a lakóktól kértek tisztítószereket, hogy fel is takarítsanak. Továbbá a lakótelepi kisbolt elé letett hajnali szállítmányból magukhoz vett élelmiszer árát a ládába helyezték. Ezt a helyi lakók és a bolti alkalmazottak mesélték.

A Schmidt-villa Esztergomi út felőli évszázados kerítése napjainkban, amely mindent átvészelt

Rengeteg sztori és vele együtt helyi- és egyetemes szóbeszéd mind a mai napig kering a köztudatban. Közülük egyes történtek valóban megállják a helyüket, viszont nagyon sok csak kitaláció. Ilyen az is, miszerint többen is úgy tudják, hogy komoly sérüléssel, sőt halálos kimenetellel járt a panelkerítés leomlása, továbbá jópáran a Palába fulladtak, valamint meglehetősen szemérmetlen módon, többen is letolt gatyával vánszorogtak, miközben férfiasságuk közszemle tárgya lett, meg hogy párok mindenféle gátlás nélkül üzekedtek az útszélén és az árkokban. Szinte valamennyi állítás biztosan cáfolható. Néhány nappal a rendezvényt követően valóban történt egy vízbe fulladás a Palában, de nem a közönség soraiból került ki az áldozat, hanem a közeli Piliscséven élő férfi a tó tiltott területén fürdött és valószínűleg az elővigyázatlansága és felelőtlensége okozta a tragédiát.

Látkép a fesztiválról (forrás: A Lampert család albumából)

A Dorogi Rockfesztivál abban a formájában egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Hiszen azóta nem csak rengeteg víz folyt le nem csak a Dunán és a villa melletti Kenyérmezői-patakon, de számos egyéb szempontból sem lehetett reprodukálni úgy, s nem azért, mert nem volna igény hasonló nagy kaliberű rockzenei seregszemlét összehozni. Az idő fájdalmas és kérlelhetetlen múlása sok akkori főszereplőt elragadott, akik azóta már a fényes Csillagösvényen zenélnek. Ezzel a cikksorozattal egyúttal valamennyiük emléke előtt is adózunk és gondolunk rájuk.

Ha nem is a teljesség abszolút igényével, de ezen a listán szerepel immár Kőrös József és Szénich János gitárosok (Hobo Blues Band), Tunyogi Péter énekes (P. Mobil), Vida Ferenc basszusgitáros, Török József billentyűs, Sipőcz Ernő énekes (Lord) és Jaszenovics Iván basszusgitáros (Fórum). Ugyancsak nem lehet már közöttünk a dorogi főszervezők egyike, Lampert Ödön. Fia, Viktor vitte tovább a zene helyi fáklyáját, aki szintén rockrajongó lett, majd a környék legelső nyugati mintájú zenei pub-ját, a Biker’s-t nyitotta meg Dorogon 1999-ben, amely egy népszerű, valódi rock kocsma volt.

Lampert Ödön (a sapkás ifjú és a pultos hölgy között), a büfénél is besegített a munkába. Bár alakoholt nem mértek a fesztiválon, azért az üditőnek is nagy kelletje volt. (forrás: A Lampert család albumából)

Ugyancsak a veszteséglistán szerepel az egyik konferanszié, Zoltán János is. A zenevilág sokoldalú képviselőjeként, többek között újságíró, népművelő, koncertszervező, zenei manager, író, valamint az ország legelső Heavy Metal magazinjának a főszerkesztőjeként tevékenykedett. Dorog később is fontos szerepet töltött be az életében, ugyanis egyrészt több baráti kapcsolatot ápolt a településünk lakóival, egyben hosszú éveken keresztül itt is töltötte nem csak a vakációit, de a nyári időszak jelentős részét is. A Pala partján bérelte az egyik üdölőházat, amelyben leköltözött családjával. Én is ekkor ismertem meg személyesen és mondhatni közeli kapcsolatunk volt. Hosszú órákon át beszélgettünk az élet és a világ nagy dolgairól, központban a zenével és többször töltöttük együtt a vacsorát is. Sajátos humora nem volt mentes az önkritikától és öniróniától sem.

A fellépő zenekarok jó része a későbbiekben  is meghatározó szerepet töltöttek be a műfajban. Közülük több kiemelt formáció még a mai napig is aktív. A P. Mobil ugyan több személyi változáson ment keresztül és a csapat életében volt hosszabb szünet is, azonban jelenleg is működik, mégpedig az ősi tagjai közül Schuster Lóránttal és Sárvári Vilmossal az élen. Ugyancsak a P. Mobil emlékét ápolja a Mobilmánia nevű társulat, amelyben szintén a Mobilban szerepelt egykori meghatározó tagok zenélnek együtt, soraikban Vikidál Gyula, Rudán Joe, Zeffer András, Kékesi László, Donászy Tibor, valamint a 2008-ban bekövetkezett halála előtti időszakban, Tunyogi Péter. A zenekar egyes kerek évfordulóin pedig emlékkoncertet adva, minden számottevő taggal közösen lépnek színpadra. Változatlanul nagy sikerrel munkálkodik továbbra is a Lord együttes akárcsak a szintén nagy népszerűségnek örvendő Vörös István vezette Prognózis, továbbá a Skorpió is. A Karthago együttes pedig több, mint negyven éves fennállása után is még mindig az eredeti – Takáts Tamás, Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila, Kocsándi Miklós, Kiss Zoltán – formációban létezik.  A krisztusi kort megélt, 33 éven át – sorozatban a műfaj meghatározó albumait készítő és rengeteg koncerten szereplő – töretlen sikerű Hobo Blues Band éppen idén 10 éve szűnt meg. Egyik egykori oszlopos tagja, Póka Egon azóta a P. Mobil együttest erősíti. Igaz, a hőskorhoz képest erősen átalakulva, de szintén aktív még az Edda is.

Az 1982-es Edda koncert a művelődési központ kerthelyiségében (forrás: Dorogi helytörténeti archívum)

Ilyen hatalmas bulit újra összehozni nagyon nehéz lett volna Dorogon, de bárhol az országban is. A koncertek azonban a fesztivált követően is zajlottak, amelyeknek jó ideig ugyanúgy a helyi művelődési központ adott otthont. A nagy bandák közül legelsőként az Edda tért vissza Dorogra, mégpedig mindjárt a következő évben, szinte pontosan egy évre a fesztivál után. Az előadásra 1982. július 19-én, a MUKI kerthelyiségében került sor, ahol ezúttal már Bartha Alfonz billentyűs is színpadra lépett. A fesztiválon nem szerepelhetett Nagy Ferónak és dorogi híveinek pontosan három további évet kellett várniuk arra, hogy Dorogon újra koncertje lehessen. Igaz, erre már az új csapatával, a Bikinivel került sor, ugyancsak a MUKI kerthelyiségében 1984 nyarán és a korábbi Edda koncerthez hasonlóan dugig teltház előtt. Az 1985-ben átadott helyi Sportcsarnokkal bővült a dorogi koncertek helyszíneinek sora. Onnantól kezdve a sporiban is több remek előadást rendeztek. A sort a KFT együttes és Schuster Lóránt nyitotta 1986-ban, majd évenként követte sorra a többi produkció, mint előbb a Lord, majd az Edda is. 1994 június végén a stadion kerítésein belül lépett fel a Boxer Varga Miklóssal és Vikidál Gyulával.

A kép jobb szélén Bartl Magdolna, a Kacsa kocsma egyik ötlegazdája, megvalósítója és üzemeltető tulajdonosa a régi dorogi nagy csapat tagjaként a hősidőkben (forrás: Hédai Ferenc)

Kisebb formátumú, de igen népszerű és nagyon jó hangulatú koncertek jellemezték a későbbiekben a felhozatalt a sorra nyílt további helyek jóvoltából. Közülük az úttörő, az 1985-ben megnyílt Kacsa kocsma, amely rockbuliknak és zenei filmek vetítésének is lett az állandó helye. Szabadtéri jellegénél fogva a nyári időszakban Dorog leglátogatottabb szórakozóhelyévé nőtte ki magát, amit fokozott szolíd áraival és a koncertekre való díjtalan részvétellel. A Kacsa idén már 36. évét ünnepli. 1999-ben szélesedett a kínálat a már a fentiekben is említett Biker’s rockkocsmával, ahol ugyancsak fergeteges élőzenei programok is várták a műfaj kedvelőit. Gyakori vendégként fordult meg ott a P. Mobil tagjaiból – Tunyogi Péter, Zeffer András, Kékesi László és Donászy Tibor – szerveződött TRB zenekar, amely kiegészült a Piramis gitárosával, Závodi Jánossal.

2002-ben megnyitotta kapuit a Bandita rock kocsma is, profiljában ugyancsak számos élő koncerttel. Többek között a Stress együttes is fellépett a Bandita színpadán és az előadást követően volt szerencsém beszélgetni a csapat gitárosával, Borhidi Miklóssal, aki bő húsz évvel a fesztivál után is elragadtatással idézte fel akkori emlékeit. Újabb egy év elteltével pedig a harmadik rock kocsma, a Pokol bár is a csatasorba állt. Itt is remek hangulatú koncertek várták a nagyérdeműt, s olyan neves előadók is játszottak a színpadán, mint Kalapács József és zenekara, az Ossian, a Sex Action, a Hooligans, vagy a Zorall. Sajnos idővel mindhárom pub megszűnt az egyre nehezebb anyagi eredetű fenntarthatóság miatt. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ezzel nem zárult le örökre az ilyen jellegű klubok története Dorogon.

Éppen a fesztivál 40 éves emléknapján került sor erre a koncertre Dorogon

A művelődési központ pedig folyamatosan továbbra is potenciális koncertlehetőséget jelent. A legnagyobb érdeklődéssel várt bulikat oda szervezik. Közülük is kiemelkedő és abszolút teltházas volt az Edda, a No, a Tankcsapda és a Lord koncertek. Jelenleg a folyamatos rockzenei produkciók a Jubileum tér szabadtéri színpadán zajlanak a Bányásznapi rendezvények részeként, minden év augusztus végén – szeptember elején. Az egyhetes rendezvénysor közepette egy teljes nap, a péntek szinte csak a rockzenekaroknak van fenntartva, de a többi hétvégi napokon is előfordul rockegyüttes a fellépők között. A leggyakoribb vendég az Edda, de többször fellépett már a Lord, Deák Bill Gyula, a KFT és Beatrice is. Ezen felül pedig a júniusban esedékes évenkénti Kosbor fesztivál keretén belül, az Otthon téren is zajlanak koncertek. Azonban fesztivál-szerű eseményre már csak egy ízben volt példa, amikor 2000 július első hétvégéjén, a Pala partján megrendezett háromnapos motoros találkozó keretén belül lépett fel számos rockegyüttes, köztük a nevesebbeket említve, mint a Kalapács, a TRB, a Kiss Forever Band, vagy a Harley Davidson Band. A kiváló hangulatú rendezvénynek mintegy 5 ezer látogatója volt, akik az ország legtávolabbi vidékeiről, jópáran pedig többek között Hollandiából, Ausztriából, Németországból és Franciaországból érkeztek.

Baráti körünk néhány tagjával a Schmidt-villa parkjában, akikkel a nyolcvanas évek második felében rendszeresen itt tanyáztunk. Szerénységem a kép bal szélén guggol éppen.

Záróakkordént pedig essék néhány szó a Schmidt-villa fesztivált követő sorsáról és történetéről is. A villa parkja mindig is kedvelt terep volt a helyiek szabadidejének eltöltéséhez. A dorogi rockrajongókból álló galerik is gyakorta tanyáztak ott, amely a fesztivál utáni években sem változott, viszont éppen a nagyszabású rendezvény miatt még inkább felértékelődött és igazi kultikus helyként tartották számon. Egészen a kilencvenes évek első feléig a rockerek közkedvelt területe volt. A mi népes csapatunk is éveken át itt ütött tanyát. A nyarakat szinte egészében itt hédereltük át. A környező települések hasonszőrű fiataljaival, de még a megye távolabbi régióiból élő fanokkal is kapcsolatban voltunk, akik gyakran látogattak meg bennünket itt. Nem egyszer akár százas nagyságrendű csapat is összeverődött. Mindennek kiváló terepnek bizonyult a hely, amelyet nem csak szerettünk, de igyekeztünk megbecsülni és tiszteletben is tartani. Sosem hagytunk magunk után sem szemetet, ételmaradékot, s nyilvános toalettnek sem tekintettük. Igazi szabadságérzetünk volt, ahol bennünket sem háborított senki, s mi sem zavartunk senkit.  A villa épülete viszont még évekig üresen állt és a dorogi tanács több tervet is készített a hasznosításra. Azt egyetlen helyi képviselő (akkori megnevezéssel tanácstag), vagy lakos szem akarta, hogy a szép építmény lepusztuljon, de évekbe telt, míg végre végleges megoldás született.

A dorogi brigád egy része – köztük magam is – a Schmidt-villa épületének nyugati szárnyánál 1988 nyarán. Ekkor már a vízmű birtokba vette az épületet és éppen a felújítási munkálatok kezdődtek meg. Mögöttünk látszik a vállalat által felhúzott kerítés is. A két jobb oldali nagy ablak az egykori iskolai osztálytermünk oldalsó ablakai voltak, a baloldalon látszódó dupla szárnyú ablak pedig a tornateremé volt az 1975 és 1980 közötti időszakban.

1988-ban a Dorogi Vízmű, egyben a dorogi központú Észak-Dunántúli Vízművek székháza lett. A vállalat a villa parkjának csak egy kisebb darabjára tartott igényt, amelyet le is kerített, így a park döntő hányada változatlanul közterület maradt, ezáltal szabadon használható. A „vizesekkel” is egész jó kapcsolatba kerültünk, s mondhatni igazi idill volt számunkra az az időszak. Noha a leválasztott terület a villával egyetemben szépen rendbetartott, azért több törődést igényelne maga a park. Az is igaz, hogy ezen a területen egyéb és változatos, nagyszabású eseményeket lehet rendezni. Talán ez is az egyik oka, hogy nem lett hermetikusan elzárva, s ezáltan sokszor tényleg gazdátlannak tűnik. Az Eperjesi út felőli egykori panelkerítés teljesen eltűnt, talán csak mutatóban maradt meg egy-egy darabja. A idők során többször volt itt búcsú, cirkuszi előadás, a kilencvenes évek közepétől pedig jó egy évtizeden keresztül sörfesztivál. Utóbbi a szomszédos kertvárosiak kezdeményezésére és rendezésében, a dorogi önkormányzat jóváhagyásával történt. Ezen események alkalmán újfent koncertek is betöltötték a parkot. Igaz, a nagyszínpad éppen az ellentétes oldalon lett felállítva, az Esztergomi út felőli kerítés közelében. Ezen alkalmakkor ismét sokezren lepték el a helyszínt és több, nagyszerű koncert színesítette a programot, élén a Bikini, vagy a Hoolingans fellépésével. Egyik alkalommal – emlékeim szerint 1996 augusztusában – a színpad szinte pont azon a helyen állt, mint a fesztivál színpada annak idején, csak eltolt formában, az Eperjesi út – patakpart  irányban. Éppen az Irigy Hónaljmirigy produkcióját befejezvén, meghajoltak a társulat tagjai a közönség felé, miközben Sipos Péter köszönő szavai mellett utalást tett a fesztiválra, mondván megtiszteltetés volt ugyanott szerepelni, ahol az egykori legendás buli is zajlott.

A Schmidt-villa napjainkban, az Észak-Dunántúli Vízművek központjaként

Az egykori helyi főszervező és támogató gyógyszergyár idén ünnepli fennállásának 120. évét. A cég és egyben a rockfesztivál kerek évfordulója apropóján, maga a Richter Rt. vette tervbe, hogy újra összehoz egy hasonló gigantikus fesztivált, mégpedig amennyire csak lehet, visszahozni az 1981-es eseményt, élén az akkori fellépők meghívásával, ugyanazon a napon és természetesen ugyanúgy a Schmidt-villában. Sajnos a koronavírus-járvány meghiúsította a fesztivál kivitelezését, azonban korántsem biztos, hogy ezzel végérvényesen kell lemondani minderről.

Dr. Schmidt Sándor szobra a nevét viselő villa parkjában

Borítókép: A színpad előtti tumultus (forrás: A Lampert család albumából)

Külön köszönet: Lampert Viktor, Bajnok Renáta, Török Katalin, Hédai Ferenc, Korbely György és Halász László részére, a cikkben szereplő fotók engedélyezéséért, valamint a fesztivállal kapcsolatos kiegészítő információkért.

Ezzel ugyan befejeződött a cikksorozat, de amennyiben bárki rendelkezik a fesztivállal kapcsolatos további képanyaggal, emléktárggyal, érdekes sztroival, információval bátran jelezze és ossza meg velünk. Köszönettel és örömmel fogadunk minden építő szándékú kiegésztést!

Szabó Gyula