Kategóriák: EsztergomHírek

Megnyílt az Esztergomi Bazilika felújítását bemutató tárlat

Időt-álló címmel az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyház panorámatermében június 20-án időszaki kiállítást nyitottak meg, melynek keretében a bazilika jelenlegi felújítását mutatják be a látogatóknak. A tárlat keretében látogathatóvá tették a tavasszal a kupola keresztjéből kiemelt, 176 éve elhelyezett időkapszulát – írja a Magyar Kurír.

Magyarország főtemplomának megújulása évek óta tart. A keleti homlokzat (a főbejárat és az oszlopcsarnok) már elkészült, a kőfalak, szobrok friss színekben, a régi felületi sérülésektől, szennyeződésektől megszabadítva idézik fel az építtetők által megálmodott eredeti szépségüket.

Vajon miként láttak neki a hatalmas, sok évig tartó munkának a szakemberek, milyen kutatásokat végeznek, milyenek a tervek, miként zajlik a kivitelezés? A templomba járó hívek, az ott megforduló turisták és a szakemberek számára is tartalmas válaszokat kaphatunk a tárlat megtekintésével.

Június 20-án délben, a Te Deum-os nagymise után Török Csaba, a főszékesegyház plébániai kormányzója és egyben a Kincstár igazgatója nyitotta meg a kiállítást. Beszédében elmondta, hogy a kupola teljes körű restaurálása okozta eddig a legnagyobb fejtörést. A külső burkolatcserét, a belső fali díszítmények, a stukkók tisztítását, megerősítését úgy kell végrehajtani, hogy közben a liturgikus élet és a turisztikai forgalom ne szenvedjen jelentős hátrányt vagy akadályoztatást. Ehhez a világon egyedülálló állványszerkezet épült, melynek koncepcióját, az összeszerelését részletesen mutatja be a kiállítás szöveges, képes és filmes formában. Az idei év nagy szenzációja volt az időkapszula kiemelése a kupolakereszt szárából, majd annak kibontása. Az 1845-ben elhelyezett dupla falú rézhengert és annak tartalmát is láthatja immár a nagyközönség. A bazilika épülete immár több mint 150 éve áll egy ősi történelmi emlékeket is hordozó dombon, és – ahogy a tárlat címe is megfogalmazza – kiállja az idők próbáját. A most zajló felújítás további évszázadokra is biztosítja a méltó fennmaradást és a használatot a jövő számára.

A kiállítás jelen formájában közel egy évig lesz látható, majd igazodva a közben elvégzett építési és restaurálási munkálatokhoz új tartalmakkal bővül.

További látogatóinformációk az esztergomi bazilika honlapján érhetők el.

Forrás: Magyar Kurír / Főszékesegyházi Kincstár
Fotók: Mudrák Attila

Megosztás