Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

Tilos pontyot fogni május elejétől

Május elejétől június közepéig megyénk természetes vizeiben tilos pontyra horgászni, a faj ívás miatt elrendelt védelme érdekében. A ponty szaporodása általában május elején kezdődik, amikor a víz hőfoka eléri a 14-18 fokot és a napos órák száma is ideális.

Schmidt-Kovács Bence, a megyei horgászszövetség szakmai igazgatója elmondta, hogy a ponty hazánk egyik legnépszerűbb halfaja. Szívós, erős fajta, mely igazán komoly testsúlyt is elérhet. Bár testsúly kilogrammonként közel 150-200 ezer ikrát rak le, természetes utánpótlása viszonylag kevés, mert a vízszabályozások miatt csökkent a sekély, füves elöntések területe.

Sok vízterület – ahol az állomány elsősorban haltelepítésből származik – mentesülhet a pontytilalom alól, amennyiben erre kérvényt nyújt be a halászati hatóságnál. Az intenzív telepítéseknek hála a pontyot horgászaink egyre többször tudják horogra csalni a Komárom Esztergom megyei Duna szakaszon. A KEMHESZ javasolja a horgászoknak, hogy mindig tájékozódjanak az egyes vízterületeken érvényben lévő, saját horgászrendről.

Forrás: KEMHESZ