Kategóriák: Hírek

Két utca is megújult Epölön

Epöl Község Önkormányzata két nyertes pályázat kivitelezését valósította meg a napokban. Ezek segítségével két utca útburkolata újulhatott meg.

Tácsik Attila polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy 2019-ben 14.832.823 Ft támogatást nyertek el a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretén belül, melyhez 2.617.557 Ft önrészt biztosított az önkormányzat, ebből a forrásból a Táncsics Mihály utca útburkolata újult meg 511 méter hosszban, átlag 3 méter szélességben.

A polgármester elmondta azt is, hogy az elmúlt évben a Magyar Falu Program segítségével 14.987.271 Ft támogatást kaptak, melyből a Bem József utca útburkolatát tudták felújítani mintegy 400 méter hosszban, átlagosan 3 méter szélességben. Itt a támogatás intenzitása száz százalékos, tehát nem volt szükség önerő biztosítására.

Mind a két utca esetében 25-60 mm vastagságban kiegyenlítő réteg került terítésre és ezt követően 40 mm vastagságban terítve kopóréteget kapott az útpálya. Az útburkolat szélének megerősítésére átlag fél-fél méter széles nemesített padkát építettek zúzottkőből.

„Mindkét esetben a több, mint 30 éves útburkolat újulhatott meg az utcákban lakók örömére. A 90-es évek közepén végrehajtott közműberuházások miatt (gáz, csatorna) a pályaszerkezet többször felbontásra és visszajavításra került. A felbontások helyén kátyúk alakultak ki, valamint torzult az útburkolat, ezért esős idő esetén megállt rajta a csapadék.” – tette hozzá a polgármester a felújításokhoz.

Borítókép: az epöli Táncsics Mihály utca, még a munkálatok befejezése előtt