Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a csehországi Na Pomezi-barlanggal ismerkedhetünk meg. Barlangokat járva,…
Hónap: 2021 március
Teljes terjedelmében égett egy személyautó március 5-én, péntek délután Csolnok külterületén. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a tűzhöz az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki,…
Megjelent a Magyar Közlöny 2021. évi 36. száma, melyben részletezik a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításait. A Kormányrendeletből többek között kiderül az is, hogy az éttermekben továbbra…
A hétközi fordulóban a szintén a bennmaradásért küzdő Csákvár ellen hazai pályán szerzett pontot csapatunk, amely vasárnap újfent a veszélyzónában lévő csapattal fog megmérkőzni. Az idén…
Március 8-ától, hétfőtől az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szünetelnek a nyilvános istentiszteletek – írja a Magyar Kurír. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a közleményében azt írta, hogy az…
Az Esztergomi Járásbíróság a jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyorsított eljárásban tárgyalta azt a férfit, aki a szabadságvesztésből szabadulását követően két hónap múlva újra bűncselekményt követett…
A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről! Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett…
Március 5-én, pénteken dél körül anyagi kárral járó baleset történt Esztergom-Kertvárosban. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a 117-esen úton, az esztergom-kertvárosi körforgalomnál egy teherautó hungarocell…
Lovasi András zenész stúdiópályázatot írt ki azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson fiatal, tehetséges énekeseknek és zenészeknek. A legjobb pályázók között szerepelt az esztergomi Temesi Blanka…
A koronavírus válság és a karantén ellenére is találni még olcsó házakat Esztergomban és környékén. Ennek az oka nem ingatlanpiaci visszaesés, hanem a családi házak árát…
A járőrök 2021. március 4-én, csütörtökön délután Esztergomban, a Kolozsvári úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost, akit az Esztergomi Járásbíróság a vezetéstől eltiltott. A 21…
A virágboltok hétfőn még kinyithatnak. Az élelmiszerboltok, patikák, drogériák, benzinkutak mellett pedig a gazdaboltok és a dohányboltok is nyitva lehetnek. Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor…
Az Esztergomi Járási Ügyészség tartási kötelezettség elmulasztása vétsége nyújtott be vádiratot azzal az apával szemben, aki három gyermeke után 625.000 forint hátralékot halmozott fel. A férfi…
Kondé Zsolt rendőr őrnagy ezúttal telefonon keresztül adott iránymutatást a bajbajutott túrázóknak. A rendőrségre 2021. március 3-án, szerdán 18 óra 48 perckor érkezett a bejelentés, hogy…
Természetjárók közkedvelt célpontjai az erdőben található különböző források, így a Visegrádi-hegységben található Lajos-forrás is, melynek felújítása a héten kezdődött meg a Pilisi Parkerdőnél. A munkálatok ideje…
Március 8-ától egyes üzlettípusokat és szolgáltatókat bezárnak, a maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező lesz, az általános iskoláknak a digitális oktatásra kell átállniuk – többek között erről beszélt…
Az idei évben online összeállítással segítik az iskolaválasztás előtt álló családokat Esztergomban. Az összeállításban a település iskoláinak legfontosabb adatait, specializációit, illetve délutáni és napközis foglalkozásait ismerhetjük…
Az Esztergomi Közterület Felügyelet munkatársai 2021. március 3-án, szerdán délelőtt Esztergomban, a Lőrinc utcában intézkedtek, melyhez segítséget kértek. Egy szombathelyi lakos a megállni tilos jelzőtábla hatálya…
A lánglovagokat március 2-án, kedden nyergesújfalui és bajóti avartüzekhez riasztották. Avar, száraz fű égett délután a nyergesújfalui Magyarhegyen körülbelül ötszáz négyzetméternyi területen. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltók…
A megnövekedett számú tanulói és pedagógusi megbetegedések miatt 2021. március 4-én és 5-én rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a dorogi Petőfi Sándor Általános Iskolában – írta…