Kategóriák: HírekNyergesújfalu

Megkezdődött a Kernstok-villa felújítása

Mintegy kétszázmillió forintból – száz százalékban önkormányzati forrásból – újul meg a romos állapotban lévő nyergesújfalui Kernstok-villa.

Nyergesújfalu szellemi életének kiemelkedő alakja volt Kernstok Károly. A festőművész nyergesi származású édesanyja, Kelndorfer Mária szülőágyi halálát követően a faluban cseperedett, majd 1912-ben műtermes villát építtetett magának a „főutcán”. A tágas, szép épületet több holdas gyümölcsöskert vette körül.

A villa rossz állapota miatt évtizedek óta nem látogatható, csak rendezvények alatt, a kertbéli műtermet pedig már lebontották. Az elmúlt évtizedekben működött itt kozmetikai szalon, fogorvosi műhely, de nagy átalakításokat nem végeztek rajta.

Romosan ugyan, de áll a terasz, a régi cserépkályha – és a nappali is korhű állapotú. Mivel az épület 2011 óta műemlékvédelem alatt áll, a mostani felújításra több, kizárólag műemléki referenciával rendelkező céget hívtak meg. A legkedvezőbb árat a megadott feltételeken belül az esztergomi székhelyű S-Team Bau Építőipari Kft. adta. A szinte csak műemlékekkel foglalkozó céghez köthető a Szent Anna templom (Kerek-templom) és több esztergomi egyházi építmény rekonstrukciója is.

Az épület komplett felújítását – a tetőcserétől kezdve az új nyílászárókig – az önkormányzat saját forrásból valósítja meg, melynek összege nettó 205 millió forint. A felújításon kívül az épület körül egy parkot is kialakítanak. A megújult villa helyiségeinek egy része – a művészkörök befogadása mellett – bérelhető lesz kisebb családi rendezvényekre, mindemellett az önkormányzat szeretné, ha a korabeli növényekkel betelepített park napközben közparkként működne.

Egyébként már 2006-ban készült terv a felújításra, azonban akkor az önkormányzat sikertelenül pályázott. A korábbi terveket a műemlékvédelmi szabályok szerint most módosították, így elkezdődhetett az épület rekonstrukciója.

Forrás: Nyergesújfalu Város Önkormányzata
Borítókép: Wikipédia / Globetrotter19

Megosztás