Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében vulkanikus szigetekkel ismerkedhetünk meg.
A Szicíliától északra elterülő vulkanikus szigetek az Eoli-, vagy, ahogy mi ismerjük, Lipari-szigetcsoportot alkotják. Az Eoli elnevezés Aioloszra, a szélistenre utal. Ez tehát részben az ő birodalma. Azért részben, mert osztozni kénytelen Vulcanus-szal, a tűz istenével, akinek lakhelye Vulcano szigete (innen származik „vulkán” szavunk). Összesen hét lakott sziget tartozik ide (Alicudi, Filicudi, Vulcano, Lipari, Salina, Panarea és Stromboli), amelyek egymással összefüggő vulkáni láncolatot, úgynevezett vulkáni szigetívet alkotnak. E „szégyenlős” összefonódást a Tirrén-tenger rejti el a szemünk elől.
A szigetek aktív vulkanizmusa elsősorban a Stromboli már-már óraműpontossággal zajló lávaszökőkutas kitöréseiben nyilvánul meg. Nem véletlenül nevezték a szigetet már az ókorban is a Földközi-tenger világítótornyának, hiszen a hajósok számára kiváló tájékozódási pontot jelentett az éjszakában. A vulkáni aktivitás ugyanakkor Vulcanón is tetten érhető, ám nem abban a formában, mint Stromboli esetében. Hogy Vulcano szolfatára-tevékenysége (kénes kigőzölgései) egy hajdani, 130 évvel ezelőtti kitörés utóhatása, vagy egy majdani kitörés előjele azt nem tudhatjuk biztosan, mint ahogy azt sem, hogy mikor lesz a következő. Mindenesetre ez a tűzhányó nem aludt ki végleg, csupán az „erőgyűjtés” fázisában van.
Az egymás közelében csoportosuló szigetek látványát tucatnyi lakatlan szirt teszi még változatosabbá. E szárazulatok között tett hajóútjainkon pihenésképpen többet is érintettünk. Ezek közül a kedvencünk a „milliomosok szigete”, vagyis Panarea (egyes híresztelések szerint Sophia Loren is villát vett itt) és Stromboli között található Basiluzzo. Ez a legnagyobb, ám mindössze 0,3 négyzetkilométeres kiterjedésű lakatlan szirt a térségben. Különlegessége a 100 métert is meghaladó, bazaltsípok alkotta függőleges letörése, amelyek tövében a szél korbácsolta hullámok barlangokat mélyítettek. Az 5-10 méter mély, sötét színű bazaltba vájt, úgynevezett abráziós üregek és a part-menti vizek türkiz ragyogása összképében már-már mesebeli látványt nyújt. A mellékelt fotó sajnos ezt a látványt csak részben adja vissza. Számunkra meghatározó élmény volt a tikkasztó nyári kánikulában itt megejtett hűsítő fürdőzés.
Basiluzzo, szemben a szomszédos szigetek 150-130 ezer éves korával, földtani értelemben nagyon fiatal, mindössze 50 ezer éves. A bazalt mellett megtaláljuk itt az obszidiánt és a habkövet (mindkettő riolitváltozat) is, amelyek egyébként a többi szigeteken is fellelhetőek. Valamikor az ókorban Basiluzzo-t emberek is lakhatták, sőt kapribogyót is termesztettek rajta. 1991 óta azonban védett, olyannyira, hogy csak engedéllyel lehet a területére lépni.
A Lipari-szigetek különlegessége a geológiai nevezetességeken túl, hogy ez a térség beleesik a vándormadarak Európa és Afrika közötti útvonalába, így számos sziget és szirt – mint Basiluzzo is – e madarak pihenőhelyeként is szolgál.
Lieber Tamás
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
