Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében az Etnával ismerkedhetünk meg.
Miközben cikksorozatom következő, mindenképpen pozitív hangvételű témáján gondolkodom (elég volt a koronavírus okozta melankóliából), különböző híroldalakon geológiai események (földrengések, csuszamlások, vulkánkitörések) követelik maguknak az elsőbbséget. Úgy látszik, hogy „nem tudjuk” elengedni ezt az évet.
S ha már geológia, megszokhatták tőlem, hogy írásaimhoz magam is szívesen választok ilyen témát. Folyamatosan változó, alakuló bolygónk kimeríthetetlen anyagot szolgáltat ezen a téren. A geológiai változások többnyire lassú, emberi léptékkel nem mérhető folyamatok, de léteznek olyan események is, amelyek következményei néhány évtized, évek vagy akár már hetek, napok távlatában is jól észlelhetők. Ilyenek például a gleccser-visszahúzódások, lejtős talajmozgások (csuszamlások) vagy a vulkáni tevékenységek. Ez utóbbiak kapcsán az elmúlt napokban is bőséges információk érkeztek a világ minden tájáról, de a szicíliai Etna is újfent formába lendült.
A híradások az Etna kitörését harsogják, miközben egy folyamatosan tevékeny vulkán esetében ez valójában az aktivitás erőteljesebbé válását jelenti. A kitörések itt ugyanis mindennaposak. Az persze más kérdés, hogy az éppen aktuális lávaszórás, lávaömlés már jóval ritkább.
Az Etnáról az elmúlt két évtizedben magunk is számtalan benyomást szerezhettünk, legutóbb éppen 2019 februárjában jártunk itt. A téli hónapokban igen érdekes, kevésbé ismert arcát mutatja a hegy. Amíg az északi oldalt vastag, síelésre alkalmas hó borítja, a naposabb déli oldalon (ezt mutatja cikkünk fotója is) a hó már csak foltokban maradt meg, amit az erős szél a vulkán fekete porával fedett be. A vékony fekete réteg a napsütésben könnyebben felmelegszik, így gyorsítva fel az alatta lévő fagyos réteg olvadását, amely így a vízfesték papíron hagyott pacáira emlékeztet.
A háttérben a jócskán 3300 méter fölé magasodó Központi-kráter gázkitöréseit láthatjuk, mindez pedig a vulkán napi „rutinjából” ad némi ízelítőt. A békés pipálgatás csendjét időnként sejtelmes morajlás hangja töri meg.
A kép előterében, társunk lába alatt feltűnő kicsiny kráterszegély (az Etna oldalában több száz másodlagos, úgynevezett „parazitakráter” található) barnás-vöröses színét, valamint az ég kékjét leszámítva ezt a zord vidéket a szürke megannyi árnyalata uralja. Finom, de annál kifejezőbb tónusok. Szeretem a fekete-fehér képeket, mert azokon jobban kifejezhetők a formák, s az árnyalatok is beszédesebbek. Ennek illusztrálására keresve sem találhatunk jobb terepet egy működő tűzhányónál.
Lieber Tamás
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
