Kategóriák: HírekTokod

Falugondnoki busszal gazdagodik Tokod és Úny

Kétszáztíz település nyert el összesen hárommilliárd forintnyi támogatást a Magyar Falu Program keretében a falu- és tanyagondnoki szolgálat működését segítő busz vásárlására, köztük Tokod és Úny is.

A hétfői budapesti sajtótájékoztatón Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kistelepülések működésének megkerülhetetlen szereplőivé váltak mára a falu- és tanyagondnokok, akiknek az a feladata, hogy igyekezzenek segíteni a helyben tapasztalható intézményhiányon, így jellemzően a környező települések óvodáiba, iskoláiba szállítják a gyerekeket, vagy csak távolabb elérhető egészségügyi ellátásra a rászorulókat. Kiemelte, hogy a program múlt évi indulása óta a kormányzat gyakorlatilag megduplázta a falu- és tanyagondnoki szolgálatok működési támogatását. A kiindulópont az a 2,5 millió forintos éves támogatási összeg volt, ami a 2021-es költségvetési évre megemelkedik 4,5 millió forintra.

Tokod Nagyközség Önkormányzata 14 968 600 forint, míg Úny Község Önkormányzata 13 893 510 forint támogatást nyert járműbeszerzésre.

A nyertes települések listája ide kattintva tekinthető meg!

Forrás: kormany.hu/MTI
Fotó: Völner Pál Facebook oldala

Megosztás