Kategóriák: HírekKék hírek

Esőben mentek el a Rám-szakadékhoz kirándulni, ki kellett menteni őket

Dömösnél segítette a rendőrök munkáját a Turul mentőcsoport június 17-én, szerda este a Rám-szakadéknál.

A KEM Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányító Központjának megkeresése alapján a Turul mentőcsoport négy egysége (Kocsi Tűzoltó Egyesület, Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Tatabányai Polgári Védelmi és Kutató-Mentő Egyesület) 2020. június 17-én 20.45 órakor 16 fővel indult Dömös, Rám-szakadékhoz, ahol egy középkorú pár kirándult és a nagy intenzitású csapadék következtében nem tudott a szakadékból lejutni.

A mentőcsoportot Sikrai Attila tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő vezette, a szakmai irányítást Szegedi László „Modor” barlangi mentő-akcióvezető biztosította a helyszínen. A mentőcsoport alpintechnikai és elsősegélynyújtó szakemberekből álló 6 fős mentési csoportot, egy 7 fős mentésbiztosító és egy 3 fős háttértámogató csoportot hozott létre. A mentési csoport feladata volt a kirándulók felkutatása és szükség szerint elsősegélyben való részesítése. Az út nagy része a megáradt és helyenként térd fölé érő erős sodrású patak medrében vezetett.

A mentésbiztosító csoport a mentési csoport mögött haladva a veszélyes hordalékoktól tisztította meg a patakmedret kézi erővel és motoros láncfűrésszel. A veszélyes helyeken kötélbiztosítást építettek ki a könnyebb visszajutás érdekében.  A mentőcsoport egy óra alatt érte el a túrázókat. A kirándulókat elérve egészségügyi és mentális vizsgálat után a mentőcsoport a mentendő személyekkel elindult vissza az alaptáborba. A mentési csoport, az út során hol alpintecnikai eszközökkel, hol csatárláncban kézről-kézre biztosította a kirándulókat. A visszaút másfél órát vett igénybe. A mentés éjfél körül ért véget.

Fotók: Turul Mentőcsoport
Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu

Megosztás